Kérem Várjon!
Cikkek
Zágráb fehérben
Tájékozódási tanácsok (horvát) borfesztiválokhoz
Szabó Zoltán
2013 December 09.

Lassan gyakori horvát borfesztiválozónak mondhatom magamat: megfordultam két ízben a zágrábi Wine Gourmet-n, jártam a Vinistrán, részt vettem a Surduk Fesztiválon, illetve egyszer jómagam is locsoltam a bort és a torkomat az eszéki Bor és Művészet Éjszakáján. Ezúttal a zágrábi Vino.comra (hivatalosan Medunarodni Festival Vina i Kulinarstva) volt szerencsém eljutni. Ez a rendezvény számít mind közül tán a legnagyobbnak, amennyiben a horvát borvilág széles palettájával lenne kedvünk ismerkedni. Volt kedvünk.

Előzetes terveim szerint az igen vaskos és részletes fesztiválkiadványban igyekeztem ésszerűen szűkíteni a végigkóstolhatatlan mennyiséget. Eredetileg köpni szerettem volna a borok legjavát - nyilván sikertelenül, de bánja fene. Beállítottságomnak megfelelően - értsd: 90 százalékban lehetőleg fehérbor - kezdtem el bontani a tengernyi bort. Második lépésben bemértük a célborokat: ezek a kevésbé hozzáférhető (lehetőleg ne nézzek vele farkasszemet az eszéki hiperek polcain) és inkább tőlünk távolabbra termett (kontinentális horvát termőhelyek tehát hátrányban) vidékekről származzon. Az külön pozitívum, ha több is akad a fajtából, egy mintából ugyanis nehéz végkövetkeztetésekre jutni annak milyenségét illetően.

Nagyjából ezen vezérelvekkel felvértezve ugrottunk csukafejest a már átláthatóbb horvát bortengerbe felemás sikerrel. Nehezítette ugyanis a koncepciózus piálást, hogy négy különböző teremben plusz egy méretes sátorban voltak szétszórva a termelők, no meg a kora délutánra rohamosan növekedő tömeg is. Mentőövként funkcionáltak viszont a borvidéki-, illetve más boros tömörülések, ahol nagyjából egy helyben lehetett végigkóstolni a kiszemelt tételeket. Ez egy nagyon hatékony forma, a reklámozni óhajtott termék is sikeresebben rögzül a fejekben, illetve a közösségi megjelenés alapvetően pozitív üzenetet közvetít. Lássuk hát a borokat!

                                                                                                         Fotók: Wines of Balkans

Graševinákat, malvazijákat szeretjük, kóstoltuk is elégszer, most azonban csak érintőlegesen, szusszanásképpen iktattunk be egy-egy tételt. Annál inkább érdekelt minket, hogy állnak déli szomszédaink a moslavaccal, pušipellel, šiponnal, azaz a furminttal. Horvátországban a fajta neve moslavac, a pušipel a márkanév, ahogyan a szlovén határ mellett termelt muraközi furmintokat hívják. Közös címkével jelennek meg, amin Zrínyi Péter feszít. Ez egyszerre jó is meg nem is, aki ugyanis nincs ezen ismeretek birtokában, nem jártas a helyi termelők közt, könnyen egyazon termelő borának hiheti az összeset. Pedig akad különbség bőven. Jellemzően az általunk megszokott furmint fajtajegyeit magukon hordozzák (barackos, birsalmás illatjegyek), az általunk megszokottnál lágyabb savakkal, sokszor amolyan háziboros, nem teljesen kristálytiszta ízvilággal. Emlékeim szerint a Dvanajščak-Kozol és a Štampar pince nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, utóbbinak pušipel jégbora is akadt, nem volt rossz, de az édes műfajt hagyhatják nyugodtan Tokajra.

A határ túloldaláról érkező szlovén šiponok ellenben sokkal komolyabb tisztaságot és komplexitást mutattak, mind a Jeruzalem-Ormož nagypincészet válogatása, mind a Dveri Pax furmintja (ebben a formában is feltűntetik a címkén) sokkal élénkebbnek és finomabbnak mutatkozott ezúttal. 

A furmint megannyi (és tegyük hozzá: téves) hasonneve közt megtalálhatjuk a pošipot és a žilavkát is, mindkét fajtából sikerült kóstolni néhány tételt. A pošippal kezdeném, illatában, ízében ugyanis rokonabb valamivel a furminttal. Jellemzően Korčula szigetén termesztik, déliessége ellenére gyönyörű, frissítő savképpel rendelkezik, ezt erősíti az határozott citromos, citromfüves illatjegy, ami az egyébként semlegesebb karaktert feldobja, élénkebbé, üdébbé varászolja. Jó alapnak bizonyult a PZ Pošip Čara Marko Polo nevét viselő válogatása, a Rizman pincészeté és egy szintet talán ugrott hozzájuk képest a hírneves Grgić ezen tétele. Mindenképpen érdemes megnézni hogyan, milyen területen művelik ezt a fajtát.

Három hercegovinai termelő žilavkáját lehetett kóstolni ezúttal, a Čitluk nagyborászaté volt a legkevésbé karakteres, a Vukoje tétele tisztább és részletgazdagabb volt, a Škegro pince bora hosszasan héjon ázott, hordóban érlelődött, került bele némi krkošija nevű helyi szőlőfajta, de a bor talán kicsit túl sok volt összességében. Általánosságban elmondható, hogy a pošipnál lágyabb, de egyáltalán nem tompa. Szintén nem direkt aromatikával támad, de nagyon szépen tetten érhető gyógynövényesség, illóolajas déliesség a sajátja, könnyen meg lehet barátkozni vele.

Következett a žlahtina a Krk szigetéről, ami ezúttal kissé lágynak hatott, korábbról savasabbra emlékeztem, a 2012-es évjárat ott is túl melegnek bizonyult: enyhén virágos-édeskés, kis kesernyével, inkább könnyedebb, középtestes kiszerelésben. Egységesen állítottak ki, az Ivan Katunar és Šipun (semmi köze a šiponhoz) borászatok maradtak meg emlékeimben.

Szintén közösen, egy fajta égisze alatt mutatta meg magát Moslavinai Borút Egyesület. Ők a kizárólag náluk kóstolható škrlet fajtával igyekeznek meggyőzni a nagyérdeműt. Zárójelben megjegyezném, hogy náluk is található furmint, azaz moslavac - ami egyébként erről a kistérségről (Moslavina) kapta a nevét, az osztrák Mosler elnevezés is ide vezet, nem Mosel irányába - szintén megtalálható a régióban, de a hangsúly mégis a škrletre tevődik. Nem rossz felütés első hallásra. A kóstoltak is kifejezetten biztatóak: mostanában divatosabbá válnak nemzetközi bormegmondó körökben a szikárabb, keményebb savú, neutrálisabb, ámde termőhelyét hívebben visszatükröző tételek, ez a fajta nagyjából eleget is tesz a kívánalmaiknak. Nehéz közös ízjegyeket megállapítani, de egyenes, igazi borosnak mondható az élmény, amit nyújt. Kóstolásra érdemes termelők: Mikša, Miklaužić, Florijanović.

Mindenképpen megemlítendő még a Zágrábtól nem messze található kraljevina fajta, aminek hasonneve a piros oportó, de nincs rokoni kapcsolatban az általunk ismert portugieserrel. A Puhelek-Purek pince tétele amolyan elmegy kategóriás volt, ellenben a Kraljica elnevezésű pezsgőjük a műfaj remeke, szívből sajnálom, hogy végül nem hoztam belőle, megkoronázhattam volna a szilveszteremet...

Volt továbbá egy-egy próbálkozásunk vugavával, maraštinával, malvazija dubrovačkával, egyikük se égett bele az agyamba, nem úgy az ugyancsak Korčuláról származó grk a Bire pincéből – az ugyanis fenomenális volt. Tiszta, a nagyborok minden pozitív tulajdonságával - ezt meg a karácsonyi asztalon látnám viszont legszívesebben.

Végül néhány épületes élmény: a Benvenuti malvaziják mindig azok, Degrassi vörösei tananyagként szolgálhatnának arról, milyen is az, amikor egy bordói házasítás nem olyan akar lenni, mintha, hanem tényleg olyan, nagyon élveztük. Boškinacéknak viszont nem bocsájtom meg, hogy nem hoztak gegićet, a mindenkori kedvenc dalmát fehérboromat. A Damjanić pincénél kóstoltunk egy szép, fajtajelleges borgonját, azaz kékfrankost, a Ritoša pincétől meg életem első simogató savérzetű teranját. Ez utóbbi annyira meg is tetszett, hogy itt már nem felejtettem el hozni belőle, hogy később felidézhessem ezt a kellemes kirándulást.


banner
Programok
Programajánló
2022. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
2022. 05. 06. 15:00 - 19:00
Zsolnay Negyed Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31