Az igen bevállalós és tökös dolog, hogy nemzetközi napot szervez valaki, egész pontosan Kézdy Dani a furmintnak. Nem előzményektől mentes a sztori, hiszen ő indította el a Furmint Februárt is, talán épp ezért lett február elseje a Furmint Day. Nem tudom, másutt hogy fogadták (vannak persze, akik fúrják őt és kezdeményezéseit rendesen, de akiben van becsület és erkölcs, tudja, hol a helye), mi Pécsett szerveztünk egy kóstolót. Sokan nem voltunk, de lelkesek és a borok, nos igen, meggyőztek ismét, lehet és érdemes furmintozni.

Vannak pillanatok, amikor egy bort keresel a pillanathoz. Azt hittem, megtalálom, de most nem igazán jött össze. Vagyis volt összekacsintás, hozta is az alapból várt élményt, de bennem maradt, hogy lehetett volna jobb, szebb, más. Noha tudom, hogy így is vannak, lesznek rajongói, ami rendjén is való.

A múlt hét elég húzós volt, minden estére jutott valami, kóstolás, borsuli, borbemutató, pár hónapja nem is volt ennyire sűrű egyetlen hét, a napi meló és a családi dolgok mellett nem volt egyszerű, de ezen a következőn kipihenni, no meg megírni szándékozom. Már amit érdemes. Az első két napból a már korábban megismerteken és megénekelteken túl három bor érdemelte ki a bemutatást.

Vannak akik megadják a módját és egyből egy Yquem-et tesznek le egy Szepsy mellé, de egy átlagos borissza biztos nem így kezdi majd a napját. Nekem sem volt ennyire egyértelmű, hogy ebből egy rövid írás születik majd, bár egy ideje kerülgettem már ezt a két palackot.

A hétvége fárasztó volt és sok palack bort bontottam, bár egyetlen kortyot sem ittam belőlük. Ideiglenes absztinenciámat aztán vasárnap este oldottam egy pohár borral, csak hogy elősegítsem a megvilágosodást. És lőn, a megoldás oly egyértelmű és magától értetődő volt, mint a csavarzár.

Pécsiként – majd’ huszonöt év pécsi lét után talán már hívhatom így magam – a cirfandli utáni érdeklődés természetes. Itt van nekünk ez a szeretett és gyűlölt fajta, van egy különcünk, és bizony minden nehézség ellenére megmaradt itt, még ha csak huszonnégy hektárnyi is van belőle. De vajon mit tudnak belőle a másik termőhelyen, vajon az osztrákok jobban érzik, mi lehet benne? Megkóstoltam úgy harminc tételt és okosabb lettem?

Mostanában ritkábban írok. Vagyis írok elég sok mindent, de szabadidőmben már nem vesz rá a lélek. Van ebben fáradtság, új munka, új gyermek, meg van biztos egy kis fásultság, hogy mégis kinek? Tudom persze, nem is bántom azokat, akik olvasnak bennünket, de vajon mennyire jut tovább, mennyire bővül a kör, no meg mi legyen a téma, palack palack után, hosszú tematikus sorok vagy sztorik, interjúk? De új év, új tervek, új idők.

Pár percet késve érkeztem a Zing Burger immáron negyedik állandó éttermébe. Jó helyre jöttem, már rengeteg ember állta el az ajtót, és akkor még nem beszéltem a benti tömegről, ami javarészt sajtósokból, fotósokból és gasztrobloggerekből állt. A sokaság ellenére kedvesen fogadtak, ráadásul a kezembe nyomott ananász-gyömbér koktél nagyon jól esett a sok gyaloglás után. Kis kitérő, hogy a Zing Nádor utcai étterme éppen félúton található a Deák Ferenc tér és a Kossuth tér közt, így mindenképp be kell vállalni egy kis sétát a város egyik legjobb hamburgere kedvéért.