A múltkori cabernet franc sor elé betettünk pár felvezető tételt, amíg összejön a csapat és hogy összehangolódjunk kicsit. A négyből egy dugósnak bizonyult, egy korrekt volt, de nem maradandó, míg két borról külön is írnom kell, mert szívesen újrakóstolnám őket bármikor.

Karácsony előtt kezdtem írni ezt a szöveget, amikor este már aludt a ház, minden előkészülettel végeztünk, másnapra vártuk Jézuskát, valahogy nyugodtabban teltek ezek a napok, lett időm és ez kicsit furcsa volt, mert valahogy mindig az az érzésem, hogy nincs belőle elég. Aztán persze nem fejeztem be, és tíz nap elröppent. Hétfőn újra kezdünk. Újrakezdünk.

Minden bizonnyal csak egyik első tematikus próbálkozásunk volt nemrég (bár volt már borklubokban és borszakkörben máskor is) a cabernet franc fajta szélesebb körben fellelhető példányait poharunkba csábítani. De nem az utolsó, mert volt értelme. És még sok felfedezés vár ránk, de addig is, íme 13 franc Villányon túl (és innen).

A karácsonyi esték idén vörösbormentesen teltek. Fehéret, pezsgőt, aszút bontottunk, odakinn 15 fok is volt talán, vasárnapig kellett várnom, hogy előbújjon belőlem a kíváncsiság: a pincében talált kékfrankos vajon milyen is lehet? Élmény, röviden.

A Kalamáris Borbisztró és Vinotéka rendszeresen szervez borklubokat és különböző boros tematikus esteket. Ezek közül talán a bor-boksz a legizgalmasabb. Ilyenkor ugyanis két borvidék száll ringbe és küzd meg egymással, a pehelysúlytól egészen az igazán komoly nehézsúlyú versenyzőkig. A kóstolás vakon történik, csak a pohárra akasztott kis karika jelzi, hogy éppen a piros vagy a kék sarok játékosa talál be. Aztán szavazás. Persze K.O. nincs, de győztest azért választunk.

Egy jó bort kerestem a minap a pincében az esti tikka masala mellé. Az indiai fűszerkeverékkel alaposan megbolondított csirke általam kókusztejjel némiképp csillapított, gyerekbarátabb verziója is finnyás bor tekintetében. Viszont találtam egy palackot, aminek sava állták a sarat. 

Vegyünk két vörösbort. Az egyik legyen toszkán, a másik mondjuk salentói. Az első nem teljesen sangiovese, de legfőképp az. A másik primitivo, de hívhatjuk zinfandelnak vagy tribidragnak is, ha amerikai népszerűségére vagy horvát eredetére szeretnénk utalni. Két olasz vörös a terítéken.

Van egy kedves toszkán borász barátunk, Pier Paolo Lorieri, aki már második esztendeje tagja a Portugieser du Monde zsűrijének. Elhivatottságból jön hozzánk minden évben, mert imádja a helyi fajtákat és minden megmozdulást, ami ezeket helyezi előtérbe. Idén hozott néhány bort is, ideje volt őket elővenni a pincéből.

Olasz napokat tartunk. Kedves barátaink jártak ugyanis ősszel Toszkánában és hoztak némi kóstolnivalót - össze is állt egy kis csapat és a Művész Presszó konyhájában a házigazdáink által rögtönzött remek harapnivalók mellé bontottunk pár bort. Lesz folytatás is, ha már olasz és bor, akkor elővettünk pár máshonnan Pécsre került bort, de az első részben főszerepben a Vernaccia di San Gimignano.

A hétfő este szinte mindig olyan, hogy egy bor csak-csak előkerül a borhűtőből, noha szegény már hónapok óta üresjáratban áll, csak bortároló, lakásunk egy hűvös szegletében. Rátaláltam erre a borra, ajándékba kaptam, egy elmaradt utazás emlékére, ideje volt megbontani.