A keddi kóstolók valahogy hullámzóan alakulnak mostanában, a múltkor kiemelkedően jó volt, két részben fértek el a sok jó borok, ezzel szemben a mostani rövidebbre sikeredett. Nem sokkal, de pontszámokban mindenképpen. Korrekt, tisztességes, olykor egész jó borok, egy-két (nem túlzottan) kiemelkedő kivétellel. Túlnyomórészt Szekszárd a pohárban.

Gyors és rövid visszatekintést végzünk a legutóbbi borszakkörünkről. Csupa szép emlék él bennünk. Egyrészt mert majdnem duplájára nőtt a látogatóink száma, ami nagyon jó érzéssel tölt el bennünket. Úgy érezzük, sikerült megszólítanunk az embereket, sikerült jó borsort összeállítanunk decemberben, így akik az első alkalommal ott voltak, visszatértek, sőt újabb borszakkörösökkel gyarapodtunk. 

Petőfi Sándor 1847-ben keltezett, Kerényi Frigyeshez szóló úti levelében azt írja Tokajról: “Szebbnél-szebb tájakon járok, barátom; ma a Hegyalján jöttem keresztül... E városokban laknak, e hegyeken az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszinű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem siralom völgye, mint a vallás tartja. Lelkesedve néztem jobbra, balra, előre, hátra; úgy neki lelkesedtem, mintha én ittam volna ki a legékesebben szóló apostolt. Az idő is gyönyörű volt; felhőtlen, verőfényes...”

Nem igazán van nagy gyakorlatom a cseh borokkal. Ritkán jutnak el hozzám, ha meg néha Prágába érek, inkább sörökkel barátkozom. Pedig érdemes volna néha borban is próbálkozni, mondjuk avatott vezetővel, mert azért a cseh borcímkevilág azért még mögöttünk van rendesen, megvezethetnek az etikettek. Ha viszont ajánlott bort kapunk, ne féljünk kibontani, ez a tanulság mára.

Az Egylet balkáni szeleken edzett fiai úgy gondolták, itt az ideje annak, hogy kávékóstolót hozzanak Pécsre. Hogy bátorság volt-e? – kétségtelen. Azonban a kávés területen zajló (szerintem) forradalom, megteremtette az igényt, hogy egy borkóstoló mintájára megszervezett és levezényelt alkalom, igenis érdekes lehessen. Az, hogy a Balkán Bisztróban minden hely elkelt, egyértelműen az eleven érdeklődés tanúbizonysága, így élhet a remény, hogy hamarosan újra érdekes kávékkal találkozhat a kóstolni vágyó közönség…

Ha visszagondolok, mikor is volt legutóbb keddi kóstolón ilyen jó vörös sor, hát nem is tudom. Egyszer a Winespirationben, persze akkor olyan kevesen voltunk, hogy könnyebben tuningoltuk fel magunkat, a borokat. De most tucatnyian ültük körbe az asztalt, elég különböző népek, más szemlélet, más ízlés, de kóstolt mindenki borokat, nem is keveset, ennyi közös. És igen, eljutottunk a 90 pontig, érdemes továbbolvasni.

Amikor a kóstoló első felében tíz friss tétel jön velem szembe, tíz karakán 2014-es, akkor elsőre nem rettenek meg. Bár féltettek a csata előtt, óvtak a repülő, vad savaktól és alattomosan borba bejutó, szőlőből hozott rothadásos ízfoszlányoktól, mit sem számított. Szerencsére nagyobb gondok nem is voltak. Iható borok, többségében, egy-két kivétellel, amelyek mellé a „kedveltük” megjelölést is felkarcoltuk. 

Vince napján reggel korán autóba ültem és három borvidéken vincéztem. Az autózás miatt aztán a kóstolás csak az utolsó helyszínre maradt, miután leparkoltam az udvarunkban. De így is élmény volt, helyszínről-helyszínre, kinn a hegyen, benn a pincében, íme a beszámoló.

Horváth Zoltán (Planina Borház) nyitotta meg január 16-án a borkóstolók 2015-ös évadát a Kalamáris Borbisztró és Vinotékában. A Pécsi borvidéken belül Mohácson ténykedő Planina Borház borait keveseknek kell bemutatni Pécsett, ennek ellenére a telt háznál is kicsivel többen gyűltünk össze, hogy megkóstoljuk a mohácsi szőlőhegy nyújtotta élvezeteket.