A kékfrankos Magyarország legelterjedtebb szőlőfajtája, illetve mi magyarok vagyunk a fajta – termőterületét tekintve – elsőszámú termesztői. Ettől függetlenül a műveltebb külföldi borissza Ausztriához köti, osztrák fajtaként tartják számon. Népszerűsítéséért tett erőfeszítéseiket figyelembe véve ez teljesen helytálló megállapítás, eredetét tekintve viszont nehéz lenne tényként bármit is leszögezni. Jóllehet a XX. században kezdett el nagyobb felületen terjedni, mégis csupa talány és megválaszolatlan kérdés lengi körül ezt a nem oly' régóta megismert szőlőfajtát. Vegyünk sorra néhány adatot, illetve feltevést, amit a kékfrankos eredetével kapcsolatban tudunk.
Nagynyárád két pincesorral is büszkélkedhet. A présházak nagy része takaros rendben sorakozik a dombokon, s bár néhol már veteményest, vagy rosszabb esetben akácost látni, azért a legtöbb pincénél még szőlősorok húzódnak. A Pécsi borvidék nyugati területeire jellemző módon jó földet és szőlőtermesztéshez ideális körülményeket találunk itt, viszont kevés palackos bort előállító borászatot.
Minden alkalommal, amikor a tolnai dombok között autózunk, rácsodálkozunk a minduntalan felbukkanó szőlőültetvényekre, amelyek behálózzák egész Tolna megyét. Másfél évtizede önálló borvidék a tolnai, talán a legnehezebben ébredt fel, a boros körökben ismert nevek sincsenek féltucatnyian, szélesebb körökben talán egyet-kettőt ismerhetnek. Ezért is öröm, ha azt látjuk, hogy vannak fiatalok, akik hisznek ezekben a dombokban, ezekben az ültetvényekben és a tolnai borokban.
Az utóbbi pár évben lett divat a bor és a csokoládé párosítása. Előbb jöttek a vörösborok a tömény csokis desszertekhez, aztán megjelentek a bonbonok és furfangos ízvilágú töltelékekkel igyekeztek párt találni a borok között, végül már a fehércsoki és a fehérbor is jegyben kezdett járni az ilyen kóstolókon. Van aki idegenkedik ettől, mondván a csoki ugyanúgy nem való a borhoz, mint a fagylalt vagy a savanyúság, mások meg éppen izgalmakat találnak a harmóniakeresésben. Mi régóta nyomon követjük a siklósi-máriagyűdi Kakas Bonbon útját, most épp a pécsi Addóban értük őket utol.
Kedves Olvasóink, Kedves Barátaink! Úgy döntöttünk, hogy a december 3-án megjelenő lapszámunk lesz az utolsó nyomtatásban megjelenő Pécsi Borozó. Mint azt tudjátok, olvastátok a magazinban vagy sokakkal beszéltünk is róla, már egy ideje kerestük a megoldást, hogyan is lehetne fenntartani a magazint. Ígéretekkel semmiképpen nem lehet, mást meg nem nagyon látunk a jövőre nézve sem, ezért amíg még van annyi bennünk, hogy egy utolsó lapszámot tisztességgel, becsülettel összehozzunk, addig igyekszünk az elmúlt fél évtizedhez méltón búcsúzni.
A tíznapos pécsi borfesztiválra alig jutottam ki, egy délutánt, egy estét tudtam rászánni. Magyarázom ezt talán az időszűke miatt, másrészt meg miattam van ez így, akiben nem dübörög a fesztivál-boogie. De azért becsülettel körbejártam, dzsáminak fel, Zsolnay-kútnak le. Közben pohár a kézben, jó üvegpohár volt, kóstoltunk is pár bort, beszélgettünk. S alig van vége, máris itt van a hétvégén Villány, péntektől a vörösboroké a főszerep.
Az ősz a borfesztiválok időszaka, ugye. Ilyenkor akarva-akaratlan az ember némi borral tér haza. A hipermarketekben különkatalógusok kínálják a leértékelt portékát, megint csak kerül egy-két palack a bevásárlókosárba. És akkor a végén böngészi a netet és megint akciós borba botlik. A fehéreket ilyenkor gyűjtöm be – az új évjárat ígérete miatt sokan azt hiszik, hogy ezeket már nem kell venni, pedig épp most kezd a többségük igazán izgalmas lenni. Az én borrégiós fehér különkartonom így nézne ki.
Vannak arcok, akikkel A kávé házában futok össze leggyakrabban. Sebestyén Csabával gyakorlatilag kéthetente kávézunk egyet véletlenszerűen. A borai néha eljutnak tesztjeinkre, akkor elég jól szerepelnek. Legtöbbször a válogatásokat kóstoltuk tőle mostanában, Iván-völgyi, Nánai dűlőszelektált csúcsborokat. Meg jártunk pár hónapja a Kistücsökben is együtt, jól kis kirándulás volt. Aztán nemrég egy karton olyan Sebestyén-borral ültünk le egy asztalhoz, amelyeket már rég vagy még nem is kóstoltunk.
A Szekszárdi Szüreti Napok nem véletlenül és nem magától lett a régió legjobb boros rendezvénye. Azt hogy a legjobb, nem mi mondjuk, a Magyar Turizmus ZRt. végzett kutatást és a régiónkból ez a fesztivál a második legnépszerűbb - a busójárást követően. És ha a közönségnek tetszik, de a boros közegnek is tetszik, abban kétségtelen sok munka lehet. Jól kitalált, persze mindig lehetne javítani, és mindig változik is picit, ez így van rendjén. Idén a kihagyhatatlant a szerkesztőségünk egy része sajnos kihagyta, de eMZé és mÁkos kollégák a Dél-dunántúli Boturisztikai Klaszter pécsi fehérboros standján álltak helyt. És azért kóstoltak szekszárdi borokat is. A beszámoló most eMZé tollából.
A Pécsi Tudományegyetem 2000 óta minden évben megválasztja a saját címkés borait. Legfőképpen ajándéktárgyként kerülnek forgalomba, bár sokéig több vinotékában és éttermeben is meg lehetett őket kóstolni Pécsett. A PTE bora kitüntető titulusra idén 19 pincészet 35 bora pályázott, vörösbor kategóriában a Hetényi Pincészet (Indivinum Kft.), míg a fehérborok között a PTE Szőlészeti és Borászati Intézete diadalmaskodott.