Százharmincan vettek részt az utóbbi idők legsikeresebb szekszárdi kóstolóján, ahol Jásdi István és Szepsy István várta a borkedvelőket. Zsúfolásig megtelt a PTE IGYK étterme, ami az est folyamán néha zavaró morajláshoz is vezetett, de aki figyelt, élvezetes estét tölthetett el. Bor és borbeszéd változatossága Szekszárdon. 

Ahhoz, hogy érthető legyen mi képezi a kohéziós erőt az alábbi írásban, illetve hogy ne bonyolódjak felesleges ismétlésekbe, el kell olvasni Győrffy Zoltán korábbi írását a zinfandel eredetéről. Jómagam megszállotja vagyok a szőlőfajták eredettörténeteinek, ezen szenvedélyemet táplálja a regionalizmusba és a nemzeti sokszínűségbe vetett hitem egyaránt. Minden, ami valós értéket képvisel - lásd esetünkben egy szőlőfajta minősége és jó híre - annak előbb-utóbb több gazdája is akad. 

Hat szekszárdi pincészet fogott össze, hogy egy új, közös márkanévvel támogatva népszerűsítse a sillert. A rozénál sötétebb, de a vörösbornál rózsaszínűbb siller megpróbál visszatérni teraszainkra. Kérdés, igény lesz-e rá. Bár siller sok helyen, sok pincészetnél készül az országban ma is, az biztos, hogy nagy divatja nincs. Sokkal többre hivatott, mert mindennapi ételeinkhez és élethelyzeteinkhez is remekül passzol. Például a csirkepaprikáshoz abszolút, vagy a nyári teraszon üléshez, esetleg a szódához, ha végre elkezdődik a fröccsszezon.

A portugieser hétvégéjén vagyunk túl. Kellett pár nap, amíg kipihentünk, vagyis dehogy pihentük, de már a folytatáson jár az agyunk. A háromrészes hétvége fő attrakciója a 2011-es oportók kóstolója volt a Corso Hotel Pécsben, amin közel kétszázan vettek részt. Szombaton délelőtt kis műhelybeszélgetésünk volt borászokkal, borkedvelőkkel a portugieser lehetőségeiről, ráadásul három napon át négy étterem várta oportósított menüvel az érdeklődőket. A hirtelen jött ötlettől vezérelt programsorozat elindult, ez a fő tanulság, no meg, hogy az emberek szeretik a jó portugiesert. Jövőre is lesz, az már biztos, de egyéb furfangosságokat is tervezünk még addig.

A Pécsi Püspöki Pince csapata Kismartonban járt, és ha már arra jártak, természetesen végigkóstolták az eisenstadti Irgalmas Rend saját pincészete  által készített nedűket. A borok igencsak elnyerték a küldöttség tetszését, ezért hoztak is egy kisebb válogatást az aktuális tételekből. A mi szerencsénk pedig az volt, hogy ezeket meg is osztották velünk, így a cirfandlik után ismét a sógorok boraival ismerkedhettünk. Egészen pontosan három fehér és három vörös bor várt borklubunk tagjaira.

Hosszasan töprengtem az idén, mi is legyen a nagyszombati bor. Sonka mellé olaszrizling, kenszei kolléga nem ismer tréfát, ugyanakkor vacilláltam a rajnai rizling is jó lenne ide, gondoltam. És akkor rátaláltam erre a borra. A tavalyi elzászi kirándulásunk maradéka a borhűtő biztos hűvösében rejtőzködött eddig. Itt az ideje, hogy megbontsuk. Így lett ő a nagyszombati bor. Hogy megérdemelte-e? Hogy megérdemeltem-e?

Bő két hónappal ezelőtt gumpoldskircheni cirfandlikat kóstoltunk a borklubban, próbáltuk feltérképezni a sógorok zierfandlerét, ők mire képesek a fajtával. Nem sokkal később Radó Istvánnak köszönhetően közeli ismertséget köthettünk a Radó Pince évjáratos cirfandlijaival, egészen a 2001-es évig visszaröpülve az időben. Valószínűleg egyedülálló a borvidéken egy ilyen borsor prezentálása, ezúton is köszönjük még egyszer a lehetőséget. Összességében a tervezett tizennégy palack helyett tizenkettőt tudtunk megkóstolni, kettő palack esetében (2004-es félszáraz és 2001-es édes) sajnos a dugó nem állta ki az idők próbáját, a többi cirfandli viszont nagyon szépen teljesített.

Borversenyre járni a laikusok szerint jó móka, olyan dolog, ami igazán nem is erőlteti meg az embert. Mert ugye számtalan bort kóstolunk ilyenkor és mi lehet abban olyan nehéz. A félreértések elkerülése végett 40+ bort végigkóstolni embert és szervezetet próbáló, megerőltető, ugyanakkor nagyon tanulságos munka. Nincs ez másképp a Mecseknádasdon már huszonkettedszer megrendezett Magyarországi Németek Országos Borversenyén sem, ahol idén majd 700 minta várta az alig 40 fős zsűrit, melyben a Pécsi Borozó kis különítménye is helyet kapott. Két nap koncentrálás és szigorú köpés. Bizottságonként ugyanis képtelenség ennyi bort lenyelve végigkóstolni. Persze minden évben akad, aki erre fittyet hányva az ebédre már kissé kapatosan érkezik.

Újranyitott Kaposvár legreprezentatívabb szállodája, az 1911-ben épített Hotel Dorottya. A mai kornak megfelelően négycsillagosra rekonstruált szálló a régió legszebb báltermével rendelkezik, amit pécsiként is kénytelenek vagyunk elismerni. Ide invitáltak bennünket az első saját szervezésű rendezvényükre, ami egy borpárbaj volt Heimann Zoltán és Légli Ottó között. Mindketten túlélték, nem kell aggódni, ráadásul mi élveztük a délutáni kóstolót, a részletekről a hajtás után.

Beindult kérem, nincs megállás. Stábunk megállás nélkül kóstol és kóstol, már megértjük Borbás Marcsit, lassan mi sem alszunk. Ezen a héten a pécsi hegyközségi borversenyen elsősorban fehéreket vehettünk szemügyre, míg Szekszárdon a rozék, sillerek és bikavérek kerültek poharunkba. Közel száz (na jó, versenyben csak 70) bort kóstolhattunk meg, voltak igencsak ígéretes tehetségek.