Hetek óta rágódok ezen a baráti társaságban elhangzott mondaton: a helyi építési hatóság egyik munkatársa szerint „nem kell aggódni” a Somlón az építési engedélyektől eltérő kivitelezés miatt, mert „ott úgysem ellenőriznek semmit, annak nincs gazdája”.  

Már nem is rendeznék meg az eszéki borfesztivált, ha nem indulna Pécsről szurkolói busz, azaz immár legalább ötödik éve indul busz a Pécsi Borozó munkatársaival és olvasóival a horvátországi Eszékre, ahol a kétnapos WineOS egyik napját színesítjük sok vidám magyar borrajongóval.

Kis hazánkban Locsmánd leginkább a termálfürdőjéről nevezetes. A trianoni békeszerződésben Ausztriának juttatott terület egyrészt egy nagyobb köpésre van a magyar határtól, másfelől viszont a szőlőhegye a Mittelburgenlad DAC része és mint ilyen, pöpec kékfrankosok hazája.

Néha - csak részben viccesen - jegyzem meg, hogy két dolgot (biztos) nem szeretek a bor világában: a pincét és a parafadugót. Megkóstoltam volna ugyanis egy bort, ajándékba kaptam egy barátomtól. De dugós volt. Nincs ennél dühítőbb csalódás. Nem az ára miatt, nem a bor jelentősége miatt, de abban a pillanatban pont azt a hónapokig őrizgetett palackot szerettem volna kinyitni, és tessék, élvezhetetlen.

Ez lett volna a címe - Tompa Imre barátom javaslatára - annak a cikknek, amit még 2013-ban írtam a Borigo Magazinnak, és ami BGB vigyázó tekintetének súlya alatt „Borok a piros lámpás negyedből“-re szelídült.

Az év elejére még egy tavalyi élmény, méghozzá nem is akármilyen: a Nivegy-völgyi olaszrizlingeknek szerveztek egy tematikus napot Szentantalfán. Ami nem Pécs szomszédjában van, de ha olaszrizling, indul az autó. A mesterkurzuson és a nyílt kóstolón ott voltunk, az utolsó kompot hazafelé még pont elcsíptük.

Ha Magyarország olyan boldog hely lenne, mint Ausztria, Horvátország vagy Németország, a borbloggerek-borszakírók a két ünnep között/előtt nem hobbiból kóstolgatnának és ajánlgatnának pezsgőket, hanem azért, mert nem győznék teljesíteni a napi- és hetilapok felkéréseit: mit vegyen az olvasó, melyik a legfinomabb? Hát a legjobb ár-érték arányú? És: az elérhetőség és a minőség szempontjából a legjobb kompromisszum? Pécs szerencséje, hogy ha a magyar sajtó nem is, a Cornel’s borbár érez magában némi felelősséget törzsvendégei pénztárcája iránt, így egy kóstolón megmutatta a városban elérhető (szinte) összes pezsgőt, hogy választ lehessen találni az előbbi kérdésekre.