Kérem Várjon!
Cikkek
A finomseprű bajnoka
Androsics Ferenc (Dél-Balaton)
Jakab Tamás
2023 September 04.

Ha Balatonszemesen elkanyarodunk Balatonőszöd irányába, akkor a két falu között, de már Őszöd közigazgatási területén találjuk az Androsics Borbirtok és Borteraszt. Bár alig érzékelhetően emelkedik az út Szemestől, a Borterasz terasz részéről pazar kilátás nyílik a Balatonra, a tó középső részére. Látható már a Tihanyi Apátság temploma, a Kab-hegy vagy éppen a Hegyestű is. Bár már délelőtt meleg van, a teraszon elviselhető az idő: az előbbi, alig észlelt emelkedés pont annyit jelent, hogy a Balaton vízfelülete feletti hűvösebb levegő elmozdul a szárazföl irányába, és kellemes szellőt biztosít – ennek lesz szőlészeti jelentősége, de erről később.

Az Androsics család régóta foglalkozik szőlőtermesztéssel, sőt, bor előállításával és értékesítésével is, de ez utóbbi az elmúlt évekig szinte kizárólag folyóbortermelést és -eladást jelentett. Mindössze három éve vannak jelen minőségi palackos borokkal is a piacon. Nem mintha eddig ne lett volna minőségi a borászkodás, de mostanra érett meg a helyzet a váltásra. Ezzel egy régi-új borászatról beszélhetünk, hiszen látogatási lehetőség sem régóta van, de most már van – és a család számára kulcsfontosságú ez, hiszen minden borvidéken fontos a helyben történő eladás, az olyan, turizmussal egyébként megáldott területeken, mint a Balaton, pedig egyenesen kulcsfontosságú, és akár az értékesítés nagyobb hányadát is kiteheti.

Androsicséknél ehhez mondjuk, sok mindennek össze kell jönnie, hiszen jelen pillanatban hatvan hektáron gazdálkodnak, ami nem kis szám, a méret alapján még a Balaton déli részén is a nagyobb termelőkhöz tartoznak. Itt, a birtok környékén jobbára egybefüggő tizenhét hektárral rendelkeznek, a többi terület a Lengyeltóti-Gyugy-Szőlősgyörök útvonalon, tehát a tótól picit távolabb helyezkedik el. Elnézve a szép, egységes zöld levélzetet és az egészséges fürtöket, jön is az idén nagyon obligát kérdés, hogyan sikerült megvédeni a termést (eddig) ebben a laikus számára is egyértelműen nem könnyű szőlészeti évben, jön is a válasz, hogy itt könnyedén, a szél állandó és teszi a dolgát, azonnal szárít. Viszont a beljebbi birtokokon az idei év nagyon nehéz volt növényvédelmileg, főként olyan parcellákon, ahol több kisbirtokos elhanyagolt területe is van, bizony a peronoszpóra nem válogatott… Felmerül a kérdés, hogyan lehet ez ellen védekezni, a válasz leginkább a most már jórészt kényszervásárlás: inkább művelnek még 1-2-3 hektárt, csak ne menjen tönkre akár 8-10…

Idén azonban még az érés is nehézkes, néhány korábban érő fajta épp minapi vizsgálati eredményeit sorolja Androsics Ferenc, a sav- és mustfokot, még nekem, aki csak hallgatott szőlészeti kémiát, de nem végzett ilyen iskolát, is megüti a fülem egy-két adat, ami nem ad bizalomra okot így augusztus közepén – mivel nagy kánikula már nem várható, a remény egy lassabb, de biztosabb beérésre azért megvan. És akkor akár még nagyon szép borok is születhetnek.

Mint minden borászatnál, itt sem kerülhető meg néhány kérdés: a fajtaszerkezet még szűkítésre szorul, a kialakítás még a szőlőtermelési időszakban történt, amikor inkább a fajták beérési és így szüreti ideje (meg a hozzá igazítható munkaerő létszám…) volt a meghatározó. Kétségtelen, a több fajta viszont az eddig a szortimentből még hiányzó házasítási lehetőségeket is növeli, illetve, akár saját márka, akár speciálisan egy-egy értékesítőre/kereskedőre szabott kereskedelmi márka kialakításában is segíthet, de ezt a játékteret még nem játszották be.

Ha már itt tartunk, az eddig megszerzett kereskedelmi csatornákat jobbára helyi éttermek, budapesti nagykereskedés, vidéki hálózattal bíró nagykereskedés jelentik, de a fenti vonalon már sikerült elindulni közvetlen az Aldinál egy vegyes márkás rozéval.

Fiatal borászatként fontosok számukra a versenyeken való megjelenések is – épp egy ilyen hazai megméretésen, a Winelovers Wine Awardson jött a lehetőség ennek a látogatásnak a megszervezésére. Onnan három ezüsttel tértek haza az idén, de Vinagora arany és Berliner Wine Trophy arany is van már a birtokukban – ez utóbbi különösen fontos, az idei eredmények egy svéd, az állami monopolrendszerbe beszállító kereskedő figyelmét is felkeltették, ennek eredményeként van esély a jövőben akár svéd exportra is. Jövőre a magyar és német nyelvterületről Franciaország felé is nyitni akarnak, verseny részvétel szempontjából mindenképp.

A borász, Ferenc számára egy technika, a finomseprűn tartás magas prioritással bír: az olaszrizlingnek, a chardonnaynak és a szürkebarátnak is van ilyen, egyébként acéltartályban érlelt verziója. Ez egy kreatív kísérlet, amelyet a fogyasztók jól fogadtak, és az idei három ezüstérem a Winelovers Wine Awardson azt mutatja, a szakmának is tetszik ez az irány.

Kóstolt borok

Zenit 2022

A Zenit Király Ferenc nemesítése, a „Z” fajták leginkább elterjedt és legsokoldalúbb megjelenése. Ez a tétel a 10,5%-os alkohol tartalommal és a valóban könnyed, kellemes, jól iható, nem kell cizellált illat- és ízvilágával a Zenit könnyed, korai érést kihasználóan hamar forgalomba hozható verziót mutatja nagyon szépen. Itt és most 88 pont, télen még nagyobb formában lehetett, mert a téli BWT-n aranyérmes volt. Feriéknek hat hektár van ebből a fajtából, ezzel valószínűleg hazai listavezetők, a teljes zenit termőterület mintegy 1,5%-át birtokolva.

Sauvignon Blanc 2022

A szőlő fele-fele korai és későbbi szüret, a korai a bor „zöldesebb” vonalát adja, és ma ez a meghatározóbb. Kirobbanó illat, a zöld fajtajellemző ízek, közepes lecsengés, szép bor. 89 pont (bármelyik stájer alap SB-hez odatehető, nem lógna ki…)

Királyleányka 2022

Ez a bor is kétszeri szüret eredménye, a logika itt is ugyanaz volt, a koraibb szüret a savgerincet és az illatokat adja meg, a későbbi az alkoholos tartást és a zamatot. Ennek megfelelően nagyon harsány muskotályos illat, zamatos, karakteres íz jellemzi, némi csonthéjas beütéssel, sőt, kovás érzettel is. 88 pont, itt és most.

Az olaszrizling ezen a borvidéken és Androsicséknál is kiemelkedő fajta, ennek megfelelően három elkészítési formát is nyújtanak jelenleg belőle.

Balatonbor Olaszrizling 2022

Az idei egyik Balaton bor, azaz, közösségi márka. Friss, ropogós, almás illatú, jóivású bor, amire a Balaton bor szövetkezett, a nyár egy könnyed, szerethető, könnyen érthető bora. 87 pont

Olaszrizling 2021

Kései szüretből származik, itt-ott már botrytiszes szemekkel, ennek megfelelően már-már botrytiszes, mézes illat, ízben a 14%-nyi alkohol édességet adó vonala vezet, némi füstösség egészíti ki az ízeket. Nem tipikus olaszrizling, viszont jól áll neki. 88 pont

Olaszrizling Selection Sur Lie 2022

A 22-es finomseprűs verziója. Almás illattal nyit, majd a sur lie technika hamisítatlan vajas-vaníliás, krémes jegyei jönnek, a második korty után az illatban is. 90 pont

Pinot Grigio Selection 2022

A szürkebarát az észak-olaszos pinot grigio stílusban, ezért a címén is a PG rövidítés szerepel. Szép, tipikus gyümölcsös, csonthéjas illat, zamatos korty, valóban egy tipikus „pg” stílus. Itt és most 89 pont

Pinot Grigio Selection Sur Lie 2022

A finomseprűs verzióban is megmarad a finomseprűs technika kettőssége, a fajtajelleg és a krémes vonal egymás utánisága, de a krémesség itt is kiegészítő, nem nyomja el a bornak az eredeti gyümölcsös jellegét. 89 pont

Chardonnay Selection Sur Lie 2022

Szép, fajtajelleges almás-körtés illat jellemzi, a másik kettőnél picit ropogósabb, ezt a magasabb savtartalom okozza. Ízben sok-sok tropikus gyümölcsösség is jön, egymást erősíti ez és a krémes vonal. 91 pont

A három sur lie bor érdekessége mindenképpen az, hogy miközben a teltebb ízérzetet adó krémesség határozottan megjelenik, mindhárom fajta gyümölcsös jellege annyira hangsúlyos marad, hogy felismerhetőek, jól elkülöníthetőek a borok. Nem keletkezik egyfajta tucatmegoldás, egy technika, de a különböző fajták miatt mégis három különböző élményt kapunk.

De élmény volt az egész kóstoló – nem voltak látványosan kiugró teljesítmények, viszont nagyon megbízható magas átlagot tudtunk kóstolni. És ez nagyon ígéretes.


Fotók: Jakab Ildi - jakabfoto.com