A cikkben szereplő összes fotót a szerzők készítették

A találkozás

Felmerülhet, és joggal merül fel a kérdés: lehet-e a borszakíró elfogult. Szerencsés véletlen, hogy nem vagyunk azok, így a felvetés érvényessége esetén sem vonatkozhatna ránk, de nem kívánjuk ennyivel rendezni a problémát, mert akár lehetnénk is. Elfogultak meg vagyunk, kijelentő mód, jelen idő, többes szám első személy. De a kérdésre kanyarodva: az elfogultság csak bizonyítéka szemünkben annak, hogy a bor lényegesen másabb, mint más élvezeti cikkek: több érzelmet generáló, személyesebb és szakrálisabb a legtöbb kedves feleslegénél az életnek. Tehát: vállaltan elfogult portré következik.

Halmosi Áront a Skanzenben ismertem meg, évekkel ezelőtt. Idejét nem tudom, mióta vagyok vendégelőadója a Márton-napoknak, s annak sem, mikor figyeltem fel a nőre, aki nem egy, nem két, de szinte valamennyi kóstolómra beült. Sokáig hallgatag figyelt, metsző, kérdező, néha hideg szemmel, mint a téli égbolt holdja, míg egyszer, nagy sokára, megvárt az utolsó pohár után. Gyere, mondta, bemutatlak valakinek.

Ő volt Erzsébet, Áron párja az életben és az alkotásban, egyébként művész, díszletes, miegymás, de ezzel keveset mondtunk róla (az elbontott és hazamentett színpadi kellékek egyébként a tanúhegyekre ásító portának is különleges miliőt adnak). Ha kóstolunk, Erzsi nem beszél, hanem rajzol, komponál. A borok neki nem szüreti idő meg titrálható sav, hanem csillagkép, szférikus zene. Így születnek a különleges borcímkék is, a kis tételeknél (pét-nat, késői szüretelésű Zeus) úgynevezett „rezgőrajzok”, ragasztó nélkül csak úgy a palack nyakába akasztva. Se citrusok, se lecsengés, se baráti beszélgetés meg más futószalagos ostobaság – versek, víziók, világok.

A megismerkedés

Mindezt akkor még nem tudtam, csak elsétáltam vele a Skanzen Vigadó színpadi sarkába, az utolsó előtti standhoz. Áronhoz. Ékkő Borműhely. Az ilyen névről mindig később derül ki csak, költészet-e vagy ezo-giccs. Erzsike bemutat, otthagy, ahogy nők szokása, ha már nincs dolguk valamivel, mert az a dolog végérvényesen és biztosan elvégeztetett. Kóstolni és beszélgetni kezdünk: Táltosszög, Örömkönny, Napszülött, Égkő… mintha egy Kisfaludy-ballada Balaton-legendáinak csodálatos hősei: óriások, tündérek lennének borba öntve. Minden bor fajsúlyos és eredeti, nem laboráns, hanem csillagleső, aki készítette őket. Ahogy mondja, hamar világos lesz: neki a szőlő az égig érő paszuly, a terroir az univerzum, a sav-cukor arány a kozmikus rend. És már értem, Erzsike miért tanulmányozott éveken át, mire Áronhoz odavitt. Ugye, mondtam, hogy érteni fogja, tér vissza váratlanul, és éppen akkor, amikor tényleg érteni kezdem.

Aztán az évek alatt a Da bibere Ékkő-rajongó lett; akinek tudjuk, mutatjuk, adjuk, meséljük, mert hihetetlen, hogy ilyen kincsei a magyar boréletnek a Káptalantóti Piac meg egy-egy Fonó-beli vasárnap kivételével szinte elérhetetlenek. Persze, én sem tudom elképzelni egy Bortársaság polcán, kikönyökölnék onnan a más palackok, mint Akakij Akakijevics hacukáját a többi prémgalléros ruhatári köpenyek. De azért mégse az egyetlen Pajta Bortár legyen, ahol megtudhatja az amatőr csillagász, micsoda univerzum egy Szürkebarát, egy Olaszrizling! Szóval, mielőtt bármit is írnánk a borokról: emberarcú borboltosok, az értő borivás misszionáriusai, keressétek fel Áront, és vegyétek-vigyétek a Napszülött Chardonnayt, Olaszrizlinget, Szürkebarátot; az Égkő Pinot gris-t, Pinot noirt, kóstoljátok meg a Zeuszt (hogy Gemma lesz-e vagy Égkő, Ezeregy… a keresztségben, talán Áron sem tudja még), meg fogjátok köszönni – előre is szívesen!

Napszülött és Égkő – mik ezek, és mi az a natúr?

A két fantázianév két kategória; első lenne a könnyed, reduktív; második a komplex, érlelt boroké. A Napszülött derített, szűrt, (furcsa rá ezt mondani): hagyományos, az Égkő viszont épp a ’24-es évjárat óta teljesen natúr. De megtévesztő ez is: amit Áron előbbibe sorol, sok pincészetnél a prémiumtétel lenne, amit utóbbiba, azt a többség meg sem próbálja soha. Az osztályozás tehát nem a magyarországi kínálat, kizárólag saját szortimentje kontextusában értelmezhető. Ami közös bennük: organikus művelésből származó, egészséges, válogatott fürtök szolgálnak alapanyagul, és a pincei munkák során is minden az úgynevezett natúrbor-készítés feltételei szerint történik. De miről is beszélünk?

Nekem valamiért mindig a modern, illetve a korhű hangszereken játszó együttesek jutnak erről eszembe, s talán nem véletlenül, s nem csak a „natúrkürt” visz félre. A cél: az autenticitás, a kissé lejáratott kézművesség, az alkotói szándékhoz (legyen az isteni vagy komponistai) való ragaszkodás. A „natúr borság” előfeltétele (erősen leegyszerűsítve) a saját, organikus vagy biodinamikus művelésből származó szőlőalapanyag, a minimális géphasználat, a fajélesztőzés, a derítés, szűrés, valamint minden egyéb kémiai beavatkozás elhagyása a bor mint élő organizmus életébe, fejlődésébe. A bor ezen olvasat szerint tehát él, ráadásul együtt él az emberrel, minek okán mindenben hasonló is hozzá: mozdul, örvénylik, tisztul, lélegzik, fejlődik, öregszik, betegszik, csappan – és meghal (és ez olyannyira nem vicc, hogy Áron a bor életidejét még olyan, látszólag elhanyagolható, sőt: hókuszpókusznak is titulálható [spoiler: nem az!] döntésekkel is megpróbálja óvni, mint a QR-kód, a címkeragasztó kerülése, a mindenféle rádió- és mágneses hullámok kizárása, mert a bornak saját rezgése van, és minden, ami nem az ő amplitúdójával rezeg, csak árthat neki). Pályafutása az üvegbe töltéssel tehát nem konzerválódik, nem ismeri az úgynevezett palackstabilitást (hogy akkor technológiai borozzunk is kicsit). Szépsége és veszélye ugyanabban áll: nem anyag, hanem eleven szervezet. Nincs két egyforma évjárat, de talán még egyforma korty sem.

(Itt meséljük el: Áronnak nincs saját birtoka, úgy él a Balaton-felvidéken, mint Moszkosz Szent János, aki ott evett-ivott-aludt, ahol éppen befogadták, miközben terjesztette az igét, és mint réti virágot gyűjtötte a szent életű emberek erényes tetteinek történeteit [ez a Leimón]. Elhagyni készült szőlőket vesz át, hanyagolt sorokat bérel ki, fogad örökbe, megmentve őket a szőlőkabóca meg az elgazosodás veszélyétől, és – időnként Kovács Barnabással egyeztetve – szigorú szeretettel műveli őket. Így a szortiment az elérhető szőlőterületek fajtaösszetétele szerint időről időre változik; mint a vágáns költők verses testamentuma. Más a magáét sem becsüli ennyire: minden egyes fürt saját, szerves művelésből származik, minden bor organikusan erjed – érdemes elbeszélgetni Áronnal arról, micsoda károkat okoznak a növényvédőszerek mellett a fajélesztők is; nem beszélve arról, a borok leírásánál, elemzésénél az ember valójában sokszor a fajélesztőket gusztálja…)

Amikor a töttöskáli templom szomszédságában (közigazgatásilag Szentbékállán) található pincébe lépünk, kiderül, több is van itt, mint „feltételek teljesülése”. A tartályokban és hordókban érő borok zenét hallgatnak – mikor betoppanunk, éppen Mozart G-dúr szerenádja, azaz az Eine kleine Nachtmusik szól. Lehetne ez olcsó geg is, PR-cikkek olvatag szerzőinek szóló porhintés, de az első kortyból kiderül, a rozé biztosan erre erjedt ki (az Olaszrizling szerintem Csajkovszkijjal, a Szürkebarát Brahmsszal, a Pinot noir Bachhal lett „kezelve”). A frissen felújított pince nemcsak szép (ami önmagában is elég lenne persze), de jó a szellemisége is. Nincs nagy hókuszpókusz, Áron nem mond szentbeszédet minden korty mellé, csak akkor szól, ha kérdezzük. Leereszti a bort, és figyel.

A pincei rész után – szakszerű kóstolók elborzadnának, milyen jó kedvvel és mennyi bort ittunk! – visszasétálunk a házba. A köd helyébe feketeség csorog, a töttöskáli rom csúcsáig tölti éjszakával a Káli-medencét az október. A kandallóban pattog a tűz, a sütőben ínyenc falatok, a téglázott padkára készített palackoknak Rizling és Málna, a két macska hízeleg. Bajban lennénk, ha minden megivott kortyról számot kellene adnunk – ha Áron értő beszámolóra számított, túl jó házigazda volt hozzá. Nótázni több kedve támadt az embernek, mint jegyzetet írni. Ezért is több az élmény, mint a borleírás ebben a történetben.

De hát – nem ezt viszi magával az ember talán a síron túlra is?

Nagy formátumú formabontók

Ha azt hinnénk, a változó fajtákhoz, területekhez igazodás kényszerű béklyót köt Áron kezére, nagyot tévedünk. Minden évjáratban más ötlet ihleti meg: hol a pét-nat csábítja el, hol a natúr bor, hol Király Ferenc Zeusa; egyszer az Olaszrizling határaival borzolja a kedélyeket, máskor meg a héjon áztatással készült „Szürkebarát-sillerrel”, ami technikailag persze inkább narancsbor vagy borostyán bor, de színe alapján a Pinot-t biztosan „noir”-ral folytatnánk „gris” helyett, ha csak szemünkkel innánk. A pét-natokról itt írtunk, azóta Szürkebarátból, sőt kis tételben Zeusból is készül, kicsit moderáltabb nyomással, fékezett habzással; egy korábbi évjáratú Olaszrizlingről meg itt olvashatnak. Áron borai nem hibátlanok, mert mindig ambiciózusak. Sűrű, lényegkereső borok, gravitációs erővel. A rusztikus karakterű, magas extrakttartalmú, alkoholgazdag, sokszor oxidált borok nem kifejezetten a közönségízlésnek készülnek, viszont szellemiségükkel mindig a fajta bizonyos értelemben vett zenitjét célozzák meg. Áron borai fiatalon is bölcs-öregek, idős korukban is élénk-fiatalok.

Arany-balladák a kormányzati óriásplakátok korában.

[Csécsi]

Égkő Pinot gris 2024

A színe aranyba hajlik, mintha éppen egy árnyalatok között feszülő határt lépne át. A pohárban fegyelmezetten jár körbe-körbe. Érezni testében a lendületet. A poharat nem emelem közel, az illata mégis megérint. Mély, rétegzett illatok jellemzik. Egzotikus gyümölcskosár a háttérben és halvány citrusok, fölöttük a kései almának egy ősöreg változata. Ha az almafa alatt állva a nagypapa átnyújtja az unokájának, az finnyásan tolja félre az első falat után, és az érzékeket egyszerűbb örömökkel kényeztető Delicseszt kér helyette. Meg kell hozzá érni.

A kortyban határozott, de nem előtérbe tolakodó savak. Élettel teli, akár egy kamasz. Az alkohol szinte észrevétlenül dolgozik a háttérben. Szerepe nem lép túl a korty apró szögleteinek legömbölyítésén. Ízben érett alma és loccsanó körte, friss citrusok. A lecsengés hosszú, idővel a kerti gyümölcsök elhalványulnak, és a citrusok maradnak velünk. És mint a Káli-medence völgyeiben a köd, halvány graprefruitos kesernye lengi be a szájat.

Ezeregy Zeus (2024)

Színe bronzba hajló borostyán. Nem visszaveri, inkább magába issza a fényt. A pohárban lassan mozdul, súlya van. Illatában balzsamos édesség, keleti hangulat. Van benne valami a pravoszláv templomok ikonosztázai előtt gomolygó tömjénfüstből, az évszázados fabútorok kipárolgásából. Az alkohol az orrban határozottan jelen van, figyelmeztet: ez nem a finomkodás terepe.

A korty mély és sűrű. Elsőként a konyakos jelleg tűnik fel: betölti a teret, melegít. Kaukázusi édesség, réteges, mélyreható. Kordában tartja a duhajkodni vágyó savakat, így teremt egyensúlyt. A lecsengés hosszú, szinte megállíthatatlan. Emlékezetes bor. Nincs az az ünnepi alkalom, amelyhez méltatlan lenne.

Szürreális 2024 (Pinot gris narancsbor)

Gyönyörű, Seherezádé-illat. Balzsamos éjszaka. A konstantinápolyi fűszerpiac aromafürdője. Az érzékek szerelemmé desztillálják a vonzalmat, a vallást hitté. Áron bora a Hagia Sophia ablakán beszűrődő alkonyati fényt idézi vissza bennem. Az el nem múló, álmomban is vissza-visszatérő elragadtatást. Színe bársonyos bronz. Ízében és illatában brandys gazdagság. A savak a császár emelvénye előtt fejet hajtó nemesurak. A cukor talapzat, az alkohol padlóig omló bíbor függönyzuhatag. A lecsengés hosszú, fűszeres aromákkal teli. Vissza kell térnem Isztambulba!

[N. Fejérváry]

Napszülött Olaszrizling 2024

Kitöltve (kilopózva) tartályos tételeket meghazudtolóan mély szín és olajos mozgás, nyoma nincs megilletődöttségnek, vékonyságnak. Illata virágos, citrusos, a spontán erjedés finom párájába bújtatva. Az évjáratban is elbizonytalanítóan vibráló savak indítják a kortyot, amik tökéletesen integrálódnak a bor kerekségébe és a relatív magas alkoholba. Citrusok, legdominánsabban mandarin vezeti fel az ízek diadalmenetét, az ásványosság, mint lassan fókuszált teleszkópban a csillagképek, úgy élesedik ki – hozzá parasztbarack, egresmártás, csipetnyi só zárkózik. Lassan csillapodó, határozott zamatok, végig kitartó, feszes sav, lecsengésben keserű mandula, pirított dió, (talán csak asszociáció?) tapadós tannin. Szódával is próbáljuk (Áron FröccsöntŐjének ez a sláger tétele): szinte semmit nem vesz el intenzitásából, a virágok bukéját még fokozza is. Nagy kedvencem, a kánikulai melegtől a kora novemberi ködig minden jól áll neki. 

Napszülött Pinot gris 2024

Nincs héjazva, világos szalmasárga szín, a tartályos erjedés dacára komoly viszkozitás, kényelmes mozgás. Illatban finom petrolosság, körtebefőtt, szép alkohol, kvarckristály. Kimondottan élénk savak, körte, őszi barack, ananász, gyümölcskenyér uralják a kortyot, fiatal, izmos test selyemköntösbe bújtatva. Fajtajelleges, de lényege nem ebben áll, hanem a görög művészetfelfogásban: az idea manifesztációjában.

Égkő Pinot gris 2024

Nincs extra héjazás, mégis döbbenetesen telt szín, sötét arany, szinte borostyán. A relatív korai szüret (augusztus 20-22.) dacára a koraszülöttség és koravénség jegyeit egyáltalán nem mutatja, mégis megejtő, különös kettőség jellemzi. Első impresszióban brandy, fa, füst, whiskyvanília, aztán (igen, ebben a sorrendben!) apró lángon puhított alma, szottyos körte, délies citrusok – kozmikus rend és sűrűség: egyszerre testetlen és borzasztó nehéz. Áron borai bizonyítják, hogy a tömeg nem súly, hanem anyagsűrűség.

Szürreális 2024 (Pinot gris narancsbor)

A név cseppet sem túloz. Ez a bor – szürreális. Szürkebarát, közel három hétig héjon hagyva, felrúgva minden szabályt és tudást, amivel eddig a kategóriát kezeltük. A szín legalább siller, de laza Zweigeltnek is bőven beillene (tartálymintaként ’25-ös kistestvérét is néztük, nem kisebb dobás lesz az sem!). Az illatban enyhe oxidáltság, bólé, piros ribizli, szegfűszeg. A narancsborokra jellemző intenzív citrusosságból leginkább a vérnarancs jelenik meg, izgalmas kesernye kíséri végig a kortyot, amelybe piros bogyósok friss zamata, enyhe fásság, vibráló tannin kapcsolódik. Szürreális, de főleg abban az értelemben, ahogy a látszólag össze nem tartozó dolgok mégis összefonódnak: Isten-szag, káromkodásból katedrális, menyegzős ágyból ravatal. Szép és rettenetes bor.

Égkő Kékfrankos (2024)

Sűrű, meggylekváros tónus, derengő sötétrubin villanások, mozgásra jégzajlású folyó. Illatában friss, darabos meggylekvár, málna, ibolya. A kortyban szinte harapható a meggy, bámulatosan jót tesz a textúrának a szűretlenség, a háttérben tapadós som, cékla, Gianduja csokoládé, ásványosság (más tekintetben az Égkő Kékfrankoshoz nem hasonlít ugyan, de Váli Péter Ördögszikla Kékfrankosánál éreztem először, hogy a fajta új [igazi?] otthona a Balaton-felvidék lehet). Mozgékony, tapadós tannin, lüktető alkohol, döbbenetes intenzitás, Koncz Réka Tipet-hegyi Kékfrankosára emlékeztet, de harmonikusabb, összeszedettebb. Hatalmas kedvenc!

Ezeregy Zeus (2024)

Nyolcas Ádám tett minket egyszer próbára egy muskotály-atombombával: egyik évben 17,5-es alkoholra forrta ki magát az Ottonel Egerben. Kicsit ez villan be, amikor az olvadt aranyként gomolygó ’24-es főisten, az (Égkő? Gemma? Ezeregy? Olümposz) Zeus poharunkba olvad. Mint egy ószeresnél talált óarany kehely, amit gondosan megtisztít az ember, és újra járni kezd, olyan váratlan, hogy ez a bor nem régészeti lelet, nem hamuból előkapart lávadarab, hanem egyéves csikó csak. Itt hamar megérti az ember, Áron borai miért egytől egyig korán-bölcs öregek, és fiatalok idős korukban is!

Karakterében is Zeus ez a bor: szinte tolakodó, pazarló bőkezűséggel és szertelenséggel herdálja csodáit. Rozsdaaranyos színe megfesti a pohárfalat, feltapad rá, és alig ereszti. Nem is illata van, inkább kipárolgása, édes aszalt gyümölcsök, ananász, sárgabarack, papaya, keleti fűszerek, brandy, tejkaramell. Íze e kipárolgás lecsapódása: az alkoholmelegben újra cseppfolyós déli gyümölcsök mellett mézdinnye, herbateás reflexek, birskása, fehér csokoládé, mindezek bámulatosan friss, mégis rusztikus savakon hullámlovagolva. Kicsit túlzó oxidáltság, de ez megint stílusjegy, nem hiba. Zavarba ejtő, megosztó, különleges tétel!

Égkő Chardonnay (2022, hordóminta)

Hogy már negyedik éves, és még hordóban van, kicsit meglep – hogy van az, hogy a ’24-es boroknak már patinája van, a ’22-es meg még csapdában? A válasz hamar egyértelmű: a hébérből kieresztett bor faltól falig cikáz, ágaskodik, rázza a sörényét: friss, szinte nyegle, mint egy nyurga oroszlánkölyök. Nem az újvilági iskola, ami kimerül a hordóvanília–vajaskeksz koordinátarendszer használatában: itt több a gyümölcs (körte, barack, friss citrusok), a savak elképesztően élénkek és finomak, a korty hosszú, folyton gazdagodó, nagyon várjuk, hogy palackba kerüljön!

Ez a cikk már megjelent a Magyar Hang Da bibere rovatában, a szerzőkkel együttműködve kap helyet a Pécsi Borozón is. Ezer hála és köszönet!