Kérem Várjon!
Cikkek
Töretlen lelkesedéssel
Látogatóban: Heimann Családi Birtok
zoranka
2009 December 27.

Tucatnyi beszélgetés során hallottam már, hogy Heimann Zoltán nevét említve a szekszárdiak megállapítják, a borvidék utóbbi évekbeni fejlődése, az összefogás kialakulása a borászok közt jórészt az ő érdeme. Borvidéki elnökként, mondhatnánk, ez is a dolga, és valóban: kiapadhatatlan energiával talál ki és valósít meg ötleteket egymás után. Beszélgetéseink vele mindig úgy végződnek, hogy habár egy-két szálat sikerül elvarrni, tucatnyi új idea, teendő, divatosan mondva projekt sejlik fel. A családi borászatban már inkább Heimann Ágnes, Zoltán felesége viszi a napi ügyeket, az eddigi kétlakiságot felváltotta a teljes szekszárdi lét, meglátogattuk hát őket az Ivánvölgyi tetőn elhelyezkedő pincészetben – Szekszárd egyik, szerkesztőségi szavazáson megállapított legszebb pontján –, mert itt születnek az új ihletések.

Ahogy bekanyarodunk a családi birtokra és elénk tárul az Ivánvölgy, nem is lehet csak úgy hirtelen kiugrani az autóból, picit bele kell merülni a látványba. Először is így volt és azóta minden alkalommal. Itt valóban elénk tárul a szekszárdi borvidék, amelyen az utóbbi években mintha szervezettebben, olajozottabban menne az együttműködés, egyre-másra jelennek meg közösen a pincék, közösségi rendezvényekkel. Gondolok itt a Petőfi Irodalmi Múzeumban szervezett éves kóstolókra, a szekszárdi aranyérmes borok kóstolójára, vagy a bikavérek bemutatójára. Az ötletgazda legtöbbször a borvidék választott elnöke, Heimann Zoltán.

„A szekszárdi bor értékes, izgalmas, van hagyománya, csak valahogy az ébredésben lemaradt a borvidék. Ezt a hátrányt kell behozni, és ez csak együttműködéssel sikerülhet” – vallja a borász, akiből máris sorjáznak az új ötletek. „A szekszárdi borok egyik legnagyobb felvevő piaca Budapest, ezért az eddigi aktivitások mellett szeretnénk, ha lenne szekszárdi borok étterme, a minőségi, palackos borok teljes kínálatával. Ez jelenleg úgy néz ki, az Aranyszarvas lenne. Emellett kell egy olyan borbolt is, ahol a hordós tételeket lehetne olcsóbban megvásárolni, természetesen egy előzetes szelekciót követően és folyamatos minőség-ellenőrzés mellett. Célszerű volna az integráció és összefogás egy nagy volumenű bor megalkotásához, amellyel akár a világpiacra is ki lehetne lépni és sok szőlőtermelő gondjait is megoldhatná. A borturizmus fejlesztése, a borutak újjáélesztése lehet még rövidtávon is kiemelt cél.”

Nem tudjuk kikerülni a látogatásunk idején éppen kirobbant glicerin-ügyet. A Pannon Bormíves Céh alelnökeként Heimann Zoltán azon kevesek egyike, aki beszélt Vincze Bélával, és aki az egészben leginkább valamifajta szakmai önmegtisztulási folyamat kezdetének lehetőségét látja: „A magyar bor jövőképét alkotjuk most meg, akaratlanul is egy történelmi pillanathoz érkeztünk el. Eddig a nagyok és kicsik között ment a vita, most át kell ennek tevődnie a legális szférában dolgozók és a szürkegazdaságban érdekeltek között. Arról kell párbeszédet folytatni, hogy a bor valóban csupán piaci termék vagy hagyomány, természetesség, kultúra is. Mindenképpen azt gondolom, hogy a jelenlegi intézményrendszer atomizált és érdekérvényesítő képessége ehhez mérten alacsony. Ezen kellene változtatni egy bortestület megalkotásával.”

Jásdi Istvántól érkezik közben egy e-mail, a tervezett céhes kiáltvány tervezetével (melynek végleges verzióját a 21. oldalunkon közöljük – a szerk.), így Zoltán néhány percig interjúszünetet kér, gyorsan kell olvasni, szerkeszteni, dönteni, a hétvégén már össze is ül a céh, szóval mi addig inkább Ágnessel nézünk körbe a pincében.

Fotó: Wéber Tamás

Bele is kóstolunk két friss merlot-ba, az egyik a hagyományos, eddig is palackozásra kerülő bor alapanyaga, a másik viszont az éppen termőre fordult francia klónokból készült bor, egy hihetetlenül sűrű és intenzív anyag, igyekszünk is nem belefeledkezni teljesen.

A szüret elején is jártunk itt, nagy volt a nyüzsgés, akkor még ifjabb Zoltán (aki Geisenheimben tanul borászatot) is idehaza volt, teljes gőzzel ment a szüret. Solymárról véglegesen leköltöztetek Szekszárdra, sokban megváltozott az élet?

„25 év házasság után megint egy újrakezdés következik” – tölt egy újabb merlot-változatot Ágnes – „hiszen ideköltöztünk, Zoltán is az eddigi banki munka helyett elsősorban a pincészetre koncentrál. Ez egy más helyzet, újra kell osztani a feladatokat a pincészetben, ki kell találni a jövőképet, mibe milyen ütemezéssel vágjunk bele.”

Merthogy egy pályázaton nemrég elnyert támogatás lehetővé teszi a tavaly éppen 250 éves családi pincészet fejlesztését.

Nem a mennyiségen szeretnénk változtatni, hiszen ezek a méretek, ez a mintegy húsz hektár terület megfelel egy családi, kis létszámú vállalkozásnak. Sokkal inkább azon, hogy egyre szekszárdibb jellegű borok szülessenek és minél nagyobb arányt helyben tudjunk eladni” – foglalja össze tömören Ágnes az üzletpolitikát amihez a közben csatlakozó Zoltán is hozzáfűz pár gondolatot. Közben a pincében megérkezünk két ötven hektós, nemrég elkészült hordóhoz.

„A pályázat lehetővé teszi például a hordók cseréjét, itt szeretnénk, ha a kis barrique hordók helyett a boraink inkább nagyobb 10, 25 vagy éppen 50 hektós hordókban érnének, ez jobban kihozza a szekszárdiságot belőlük. Természetesen a barrique-ot sem hagyjuk teljesen el, de más lesz a szerepe. A pincén kívül pedig egy új fogadóteret tervezünk kialakítani, ahol kényelmesen lehet kóstoltatni, akár némi helyi jellegű ételek kíséretébe. Itt kényelmesen lehetne a borainkat bemutatni, lehetővé tenni, hogy kényelmes körülmények között lehessen a piaci tételek mellett a csak helyben kapható különlegességeket is megkóstolni, megismerni, megvásárolni.”

Jelenleg valóban szűkös kissé a tér, de ezt valahogy mindig oldja a vendéglátók kedvessége, odafigyelése. Hogy mindig mindenkihez van pár jó szavuk, soha senki nem marad ki a látóterükből, tapasztaltuk ezt már hivatalos küldöttség kóstolóján éppúgy, mint a pünkösdi nyitott pincék során.

Nemrég végignéztük a Pécsi Borozó eddigi tesztjeit és azt vettük észre, hogy szinte mindig ott vannak az élbolyban, a külföldi és borversenyeken rendre elhoznak aranyérmeket, de valahogy sohasem öltik magukra a trendiséget. Aztán meg arra jutottunk magunkban, hogy ez nem lehet véletlen, hiszen a családi hagyomány kötelezi Heimann Zoltánt és Ágnest is, hogy időtálló borokat készítsenek, ne a napi értékeknek feleljenek meg, hanem mindig szélesebb látótérben gondolkodva alkossanak meg helyi, szekszárdi és egyetemes borminőséget.

Legolvasottabb
Legfrissebb