A Bormedence nevű rendezvényen Orha-Szakács Imre zseniális Feteasca Neagra borsort hozott magával, egészen elkápráztatva azt a néhány szerencsés flótást, aki bejutott a mesterkurzusára. A lehetőséget innen is köszönjük a szervezőknek!
A Bormedence nevű rendezvény előélete legalább olyan izgalmas, mint a jelene, amibe volt szerencsém bepillantani. Ami biztos, hogy ezen a néven és ezzel a szervezőcsapattal (Magyar Bor Intézet) tavaly csinálták meg először, akkor még az Olasz Kultúrintézetben, hogy idén már a Nemzeti Múzeum adjon helyet az eseménynek.
Idén szeptemberben majd egy hetet töltöttem Portóban és a Douro-völgyében, hajókáztam és isteni szendvicseket ettem, no meg persze folyamatosan portóit kóstoltam. Az élmények közül is kimagaslik a meghívóim által szervezett látogatás a Ramos Pinto-nál, ahol az alapító család egyik leszármazottja, Jorge Rosas ügyvezető fogadott és vezetett körbe. A túrát borkóstoló és közös ebéd zárta, a városra néző ablakokkal bíró elegáns ebédlőben, ami a 310 éves borkereskedő ház első emeletén található, közvetlenül a folyó partján Gaiában.
Az elmúlt másfél év a nagy, ámde csendes változások éve volt az Etyeki Kúriánál. Egyrészt a birtok ikonikus vezetője, Matolcsy Sára visszavonult, másfelől az eddig ugyan nem titkolt, de nem is reklámozott kapcsolat az Esterházy borászattal nyílt titokká vált, a címkéken is kommunikálják, mi több, közös eseményeket szerveznek a nagyérdeműnek. No meg lassan, de biztosan felzárkózik a birtok életében Etyek mellé Sopron, majdhogynem ők a legnagyobb, leginnovatívabb soproni szereplők a piacon, mindezt úgy, hogy a törvények értelmében a soproni boraikra nem írhatják rá, hogy soproni, hiszen a feldolgozás Etyeken történik.
Az egyik legjobb hangulatú pécsi kóstoló végül megmenekült: a hibernálódott borút helyett a borvidéki tanács és a Pécsi Összhang borászai szervezték meg az idei kiadást. Tizenhét pincészet hozta el a Pécsi borvidék legjavát, mintegy nyolcvan bort lehetett megkóstolni, azt a harmadát vettük elő, amit kevésbé ismertünk. Vagy nagyon szeretünk.
A Pajzos és a Megyer testvérbirtokok a hegyaljai nagy birtoképítések második fázisához tartoznak, igaz, még annak a tervnek a részei, amit Bacsó András valósított meg a rendszerváltozást követően. Ekkor darabolták fel az állami tulajdonú gigaborkombinát területeit nagyjából 100 hektár környéki egységekre, abból kiindulva, hogy ezeket lehet gazdaságosan művelni és a borukat értékesíteni, majd ezeknek igyekeztek elkötelezett befektetőket találni. Ilyen körülmények között született meg a Disznókő, a Hétszőlő vagy az Oremus és egy ilyen befektetés folytatása a sokak számára teljesen egybemosódott Pajzos-Megyer is.
Októberben a Bükki borvidéket jártuk, lesz majd nyoma a decemberben megjelenő téli számunkban, de megelőlegezek egy pinot blanc élményt. Cserépfaluban találtunk rá a Roszkos Szőlőbirtok és Pincészetre, itt pedig egy pinot blanc-ra, hazahoztam egy palackot belőle, meg is kóstoltam.
Aki emlékszik rá, annak azért, aki nem, annak azért: van Badacsonyban egy borászati épület, amit 2010-ben az ArchDaily nemzetközi építészeti portál a világ legszebb ipari épületének választott. Talán megosztó, én a kezdetektől rajongója vagyok a mind arányaiban, mind formáját tekintve a tájba illeszkedő feldolgozónak és az alatta húzódó pincének.