Komplett hétvégi programot ajánlok, kiránduljunk együtt Madách szűkebb hazájában, Mikszáth szeretett palócai és persze Csernusék ipolynyéki borai között!
Annyira megtetszett nekünk az Adventi Borszalon hangulata és az a sok pozitív megerősítés, amit utána kaptunk, hogy belevágtunk egy tavaszi verzióba is! Anyák napján hozzátok el Anyut is a csarnokba, jöhet az egész család, bruncholjunk közösen, ezen a napon mi főzünk nektek és még remek borokat, pezsgőket is kóstoltatunk!
A felvidéki Fűr település akár meg is maradhatott volna a sokkal ismertebb Kürt „háttérországának“, de a Château Rúbaň borászat miatt máshogy alakult és most itt az újabb borászati vállakozás a faluból!
Majdhogynem véletlenül keveredtem el ide, immár harmadjára az életem folyamán, de ha már így alakult, rögtön az év egyik legjobb kóstolójába csöppentem!
A múlt héten zajlott az idei első Concours Mondial de Bruxelles, kifejezetten a rozék kedvéért. Azért fontos, hogy a múlt héten, mert ezen a héten már van egy másik, kizárólag a sauvignon blanc borokra szakosodva. Ez utóbbit Dél-Afrikában tartják, de amin én részt vehettem, az Franciaország déli részén, Montpellierben került megrendezésre.
Szeged egyetlen borászatának, az Ujvári Pincészetnek 1939. október 20-án kezdődött a története, ugyanis ekkor született Ujvári Mihály, a borászat alapítója. 1940-ben már anyja fűzfa kosárban hordta a szőlőbe, ahol szinte az anyatejjel együtt szívta magába a szőlő szeretetét. Felnőtté válva a gépiparban dolgozott, szőlőről hallani sem akart, nyugdíj közeledtével mégis motoszkálni kezdett benne valami, majd egy kis kertben gazdálkodva szerette volna eltölteni öreg napjait.
Az Alpesek déli és keleti peremvidékein egymást érik a borrégiók-borvidékek. Nem véletlen ez, hiszen ezek a déli, dél-keleti és keleti hegyek jól védik a körülöttük elhelyezkedő alacsonyabb területeket, legyenek azok még hegyek vagy már dombok. Ezek közül a peremterületek közül legalább háromban meghatározó szőlőfajtává nőte ki magát az utóbbi évtizedekben a sauvignon blanc, ezek pedig Dél-Tirol, Friuli és Stájerország.