Bosznia-Hercegovina borvidékeivel kapcsolatosan még a borakadémikusok is vakargatnák a fejüket, talán Hercegovina déli borai még csak-csak beugranak, egy blatina vörösben, zilavka fehérben megjárta a poharukat, de Bosznia, a Szávához közelebbi vidékek kapcsán még bizony a gyakorlottabb Balkán-borrajongók is csak hümmögnek.

Cikksorozatunk témáját a Kis-Balaton környékének pincészeteinél fedezzük fel, a zalai borok egyébiránt sokszínű és egyúttal szinte ismeretlen világában ez a mikrolokáció izgalmas borokat mutat. A második epizódban Garaboncra látogattunk el.

A Balatonkeresztúr ébredezésével foglalkozó rövid cikkünk után kaptuk azt a felkérést, hogy a Balatontól nem messze, sőt, ha úgy vesszük, még a tágabban értelmezett Balaton partján is érdemes lenne szétnéznünk. A nyár végi jó időt még kihasználva, sort is kerítettünk a látogatásra.

Amikor befutott a meghívó erre az eseményre, egy percet sem gondolkodtam, hogy elfogadjam-e. Petrányiékhoz tudniillik visszajárok. Hol egymagam, hol a családdal, barátokkal vagy éppen egy üzleti ebéd kedvéért, hiszen az étteremben jól főznek, a borok kiválóak és a kilátás, na az tényleg egyedülálló!

Zöld Magyar, Green Hungarian, bucsera, Putzscheere, de lehet még fürjmony is. Az egyik barátom az utóbbi megnevezés alapján megkérdezte, fürjtojásról van-e szó, hiszen a tojás régi elnevezése a mony. Részben igazat kellett adnom neki.

A Soproni borvidék és borászai újra nekifutnak. A kékfrankost felépíteni. Ha egyszer a túloldalon már többé-kevésbé sikerült, hátha itt is.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy elbizakodott borszakíró, aki azt hitte már mindent látott. Aztán betért egy kávéra Tarcalon a Myrtus Winebar-ba és megakadt a szeme egy palackon…