Csilleltünk a Rokusch teraszán, élveztük a napsütést és a fekete italt, dumálgattunk (akkor még lehetett). Ahogy az már lenni szokott, azon elmélkedtünk, mi legyen a második kávénk. Amikor a mindig mosolygós Agócs Réka segítségével eldöntöttük, melyik legyen, alig vártuk, hogy kihozza, mert közben csak arról beszéltünk, hogy nagyon-nagyon szeretnénk megnézni a gyárvárosi CrackerJack Coffee Roasters pörkölőt, élőben. Réka meg simán azt mondta: “Persze. Gyertek.”

Dédelgetett úti cél volt, végre összejött. Mura-mente, Mureck, Bad Radkersburg, Gornja Radgona (azaz, Ober-Radkersburg). A táj szép, a városkák szépek, a borok meg jók: Bad Radkersburgnál végződik a Vulkanland-Oststeiermark borvidék (közigazgatásilag a Délkelet-Stájerországban vagyunk), ha a hídon átmegyünk Szlovéniába, akkor pedig a Radgona-Kapela borvidék kezdődik már, a Podravje borrégió részeként, Štajerska Slovenijában.

A Pécsi Borozó első lapszámában mutattuk be a Pécsi Borvidéken működő fiatal borászt, Szabó Zoltánt. Az azóta eltelt 12 évben, lapunk rendszeresen be tudott számolni terveiről és eredményeiről, és személyesen sem kerültünk messze tőle (többünknek volt esküvője, amin a borait szolgálták fel, köztük nekem is).

Mindig az első pillanat a legszebb. Annyi minden mellett, amire ez igaz az életünkben, számomra a borkóstolásban is ez a legnagyobb gyönyörűség. Kezdjük talán az elején: belépek a boltba. Lehet az kis borbolt, de nagy áruház is. Kedvenc időtöltéseim egyike, hogy végig pásztázom a borkínálatot. Van-e olyan, ami elsőre megtetszik? Amelyik valamiért izgalmasnak tűnik?

Ki gondolná komolyan a franciákon kívül, hogy a criossant-ra komoly üzleti koncepciót lehet építeni? Dormán Péter és Markovics Gergely mindenképp, akik egy évvel ezelőtt megnyitották a belváros peremén a Freyja-t, ami mára elhozta Budapestre az igazi croissant. Na, de nem azt, amit a franciáknál mindenhol kapni lehet, amire Péter csak annyit mond, hogy tömegtermék, hanem azt a Dániából hozott kovászból készültet, amellyel a vállalkozó szellemű fiatal találkozott, amikor alig valamennyi pénzzel a zsebében szerencsét próbált külföldön. Dormán Pétert kérdeztük az ő ’croissant story’-járól.

Avagy mit ér a bor, ha sadaradáról származik, másképpen újheli és mit ér a borász, ha nem mutatja meg a borait.

Amikor először jöttem ki Faluhelyre, a Bodri-birtok még csak nyomokban emlékeztetett mindarra, amit ma itt találunk. A mai étteremnek helyet adó épület állt, mögötte a pince, az első. Talán ennyi volt mindösszesen. Aztán lett látványpince, étterem, tavak, teraszok, rozéfeldolgozó, egyre több szőlő, egyre nagyobb parkoló, vendégházak, wellness, és ami akkor is volt, a bor, az bizony ma már sok százezer palackban kel útra. Az első lapszám egyik interjújának apropóját az adta, hogy a Bodri-borok új ruhát kaptak. Hamarosan megint itt egy címkeváltás, megelőztük egy beszélgetéssel, Bodri Istvánnal ültünk le a faluhelyi teraszon.

Álltam a teraszon, odalenn szürke esőfüggönybe burkolózott a Tihanyi-félsziget, de Füred irányában még megcsillant a napfény a Balatonon. Miközben a háttérben halkan szólt a Bácska induló és éppen a nemzet megmentésére készültünk, ami esetünkben borkóstolást jelentett, Eötvös Károly utazása körül jártak a gondolataim, ahonnan nem volt nehéz elkalandozniuk a távoli Tiszaeszlár és Tokaj felé…