Kérem Várjon!
Cikkek
Bordeaux a pandémia után
Villámlátogatás a bor világának fővárosában
Michal Kiss
2021 October 04.

Minden hívő muszlimnak el kell mennie Mekkába legalább egyszer az életben. A borszerető emberek Mekkája Bordeaux, a világ egyik legnagyobb és egyben legváltozatosabb borrégiójának központja. Találunk itt mindent – nyüzsgő éjszakai életet, gazdag kulturális- és történelmi örökséget, fantasztikus gasztronómiát és persze jobbnál jobb borbárokat, ahol kiváló helyi borokat kóstolhatunk. Induljunk tehát egy pár napos útra, hogy megismerjük a borvilág fővárosát!

Bordeauxba repülővel a legegyszerűbb eljutni. Kicsit több mint 2 órás út után megérkezünk Merignacba, onnan pedig kényelmes és modern városi buszzal elérhetjük a belvárost. A város számos szállodájának egyikében megszállhatunk, ha pedig olcsóbb megoldást keresünk, akkor sok hostel közül válogathatunk. Én az utóbbi mellett döntöttem, és a modern, könnyen megközelithető Hostel Whoo-t választottam, amely mindössze pár percnyi sétára van a La Cité du Vin borközponttól. A környéken egy új vásárcsarnok (Halles de Bacalan) is található, ahol friss gyümölcsöt, zöldséget, halat vagy húst vásárolhatunk, vagy a helyi konyha remekműveit is megkóstolhatjuk.

Bordeauxban nagyon jó és pontos tömegközlekedési rendszer működik. Ennek fő eleme a 4 villamosvonal, amelyeknek köszönhetően gyorsan elérhetjük a város számos pontját. Érdemes kiváltani a Bordeaux City Pass-t, amellyel 24, 48, vagy 72 órán keresztül bármilyen közlekedési eszközzel utazhatunk, emellett számos múzeum és kiállítás ingyenes megtekintésére is feljogosít (beleértve a La Cité du Vin-t és Bor és Kereskedelmi Múzeumot is).

A város sok látnivalót rejt, a mai napig megmaradtak a gótikus, barokk és klasszicista építészet remekművei. A legfontosabbak ezek közül a Place de La Bourse tér a híres Víz Tükrével, a Szent András-katedrális a Pey-Berland toronnyal, monumentális városi kapuk (La Grosse Cloche, Porte Cailhau), a Szent Mihály-bazilika, a Pont de Pierre kőhíd, a Grand Théâtre operaház, a Place des Quinconces tér és a Rue Sainte-Catherine bevásárlóutca.

A borok szerelmeseinek két legfontosabb, korábban már említett, kötelező úticél a La Cité du Vin és  a Bor- és Kereskedelmi Múzeum. Az előbbi egy hipermodern, interaktív kiállítótér és múzeum, ahol megismerhetjük a bor történetét és kultúráját az egész világról. Ezen kívül a futurisztikus épületben találunk egy borbárt, egy vinotékát és egy boltot boros kiegészítőkkel (térképekkel, könyvekkel, dugóhúzókkal és játékokkal). A Bor és Kereskedelmi Múzeum ennek a teljes ellentéte. Itt egy régi kereskedő házában találhatjuk magunkat, ahol megtekinthetjük a város, a bor és a kereskedelem történetét, a legvégén pedig egy három borból álló kóstoló vár ránk.

Ha vásárolni támadna kedvünk, akkor a belvárosban számos kiemelkedő vinotéka található. Ezek közül leghíresebb talán a l’Intendant, egy kétemeletes borszaküzlet, amelyben a boros polcokat egy spirál lépcsőház oldalfalán találhatjuk. Ez egy igazán különleges hely, hatalmas választékkal minden árkategóriában és stílusban. Az ettől nem messzire található La Vinothèque de Bordeaux szintén nagyon gazdag választékkal rendelkezik, viszont itt kevesebb régi évjáratot tartanak. Akik nem csak jó bordóit keresnek, hanem Champagne-t, Cognacot vagy Armagnacot, azoknak a Badie Vin & Spiriteuxban a helye! Egészen más azonban a Max Bordeaux Wine Gallery, amely nem csak egy borbolt, hanem egyfajta kóstoló műhely is. A tulajdonos célja az, hogy az egyszerű embereknek is legyen lehetősége megkóstolni a csúcsborokat – akár a Premier Grand Cru Classét – vagy akár legyen az Latour, Lafite, Mouton Rotschild vagy Angelus. 

De nem csak vásárolni jön az ember Bordeaux-ba, hanem bort inni és finomat enni is. Ehhez pedig minden adott! A város kitűnő borozókkal, borbárokkal, éttermekkel és bisztrókkal büszkélkedhet. A borbárok közül kiemelném a Le Bar à Vin-t, amelyet a helyi bortermelők szövetsége (CIVB) támogat, ennek köszönhetően a választék igen széles, és az árak is kedvezőek (egy pohár bor ára 2-8€-ba kerül). A kóstoló mellé rendelhetünk helyi sajtokat, sonkákat és csokoladé különlegességeket is. Ha pedig nem csak jó bordóihoz, hanem akár egy finom burgundihoz is kedvünk lenne, akkor elmehetünk az Aux Quatre Coins du Vin-be, amely nagy népszerűségnek örvend a helyiek körében. Itt volt szerencsém megkóstolni egy 34 éves Château D’Yquem-et, s ilyen pillanat bizony ritkán adódik az ember életében.

Ha valami különleges, helyi ételre vágyunk, akkor ott a L'Entrecôte – amelynek fő étele a marha rostélyos bordói módra. Egyetlen probléma van vele (nem az ár), hogy mindig hosszú sor áll előtte, tehát akkor menjünk oda, ha van felesleges másfél óránk. Mivel Bordeaux vízi város, mindenképp célszerű a helyi piacon megkóstolni az osztrigát. Ha pedig valami édesre vágyunk, akkor próbáljuk ki a Cannelé bordelais-t, amely egy helyben készített kuglóf formájú édes aprósütemény. Nagyon jól passzol a helyi desszert borokhoz!

Ha már elfáradtunk a város zajától, induljunk el vidékre, a pincészetekbe, de erről majd a következő részben...