Ötödik éve már, hogy nem hagyjuk ki az eszéki borfesztivált. Eddig december elején rendezték meg, idén átkerült januárra (pont jó, hogy mi Pécsett decemberben borszalonozunk), eddig kiállítóként, előadóként vettem mindig részt, idén végre csak mezei kóstolóként, be is szerveztem vagy 45 barátomat, meg a barátaim barátait is, egyedül mégsem megy inni kóstolni az ember.

Nem egyszerű a dolga a kékfrankosnak. Hiába a borszakírók lelkesedése itthon és külföldön, lehet évet szentelni a fajtának, könyvet kiadni, tematikus kóstolókat szervezni, a magyar átlagfogyasztó még mindig jobban hisz az évtizedes, ráhagyományozódott hitében, miszerint a kékfrankos egy „savanyú vörös”. Nem véletlen, tapasztalati úton szerezte véleményét évtizedeken át, ami lassan változik meg. Ha van áttörés, inkább a „nagy kékfrankosoknál” érezhető, amilyen cikkünk tárgya is.

A Vince nap hagyományosan és szorosan összefonódik a borászok és a borkedvelők életével. A tragikus vértanúságot halt Szent Vince az első a naptári szentek közül, aki a borászokat vigyázza. Holott nem sikerült egyértelmű kapcsolatot kimutatni az egykoron élt vértanú és a bor között, mégis a nevében szereplő ’vin’ hamar a borhoz kötötte, további filológia okfejtés pedig a Vin-cent, mint ’százszoros bor’, áthallással végérvényesen rácsapta a pinceajtót a szentre, aki láthatóan jól működik a szerepben.

Meghívtak bennünket Gadget kollégával, együnk, fotózzunk, beszélgessünk. Nevesített kolléga épp több hetes nem előrelátott koplaláson van túl, vagyis alig húsz másodperc alatt reagált az üzenetemre és pénteken végig is kóstoltuk, amit a pécsi Balkán Bisztró elénk tárt.

Kaptam tavaly egy kis naptárt, egész vicces világnapok is fel vannak tüntetve benne, például, hogy január 20. a pingvintudatosság világnapja. Úgyhogy ma igyekeztem gyakran gondolni a pingvinekre, pingvines mesét olvastunk reggel a kislányommal és egy rajnai rizlinget, afféle északi pingvinfajtát választottam mai bornak is.

Hálátlan dolog karácsony után, vagy az új esztendő elején az aszúról írni, ilyenkor azt inni kell, már aki bírja a bejgli és a rengeteg egyéb aprósütemény mellett a további édességet és még nem kezdett bele a kötelező fogyókúrába. Igen ám, de a #koccintsaszuval kampány szervezőbrigádjának, no meg a Hétszőlő birtok nagylelkűségének köszönhetően három palack aszú is pihent a borhűtőmben, így bár nehezen találtam időpontot a kóstolásra (szigorúan köpni szoktam, de azért aszút nem öntünk ki, inkább vendégeket hívunk), végül csak kipattantak a dugók és elfogytak a borok.