A Jóisten egy szerda délután leült kávézni, iszogatta, szürcsölgette a kis kávéját, aztán hogy, hogy nem, kezébe került egy ász: nézegette, forgatta és azon gondolkodhatott, hogy kinek dobja le?! Aztán elengedte és az valahogy ide hullott egy immáron costa ricai illetve egy konzekvensen magyarországi magyar: Bányai László és Tóth Sándor közé. Igy történhetett, hogy egy kalandosan Costa Ricára szakadt magyar ember első piacképes babkávéja a szekszárdi Lucky Cap mikropörkölőbe került, hogy aztán a párkák elkezdhessék szőni az alább olvasható történet színes tündér-szálait… (Tóth Sándorral a Pécsi Borozó 2018/3, őszi számában beszélgettünk.)

Havonta egyszer-kétszer eljutok a Pannon Borbolt heti keddi kóstolójára, ahol alkalmanként olyan húsz friss, piacra lépő tétellel ismerkedhetek meg. Ritkán készül róla átfogó bejegyzés, mindenről felesleges is volna, például a tegnap kóstolt friss fehérek elég szomorú kezdést produkáltak, erről a jelenségről később lesz némi eszmefuttatás. Inkább csak egy-egy bort emelek ki olykor, amit érdemes akár magáncélú kóstolólistára is venni.

A hegyközségi választások két borvidéken is új elnököt hoztak, elsőként Bősz Adriánnal beszélgettünk a Szekszárdi borvidék jövőjével, a tisztmegújítással, a generációváltással és az új elnökséggel kapcsolatban a Pécsi Borozó őszi számában.

Az, hogy a rumok megítélése a hazai alkoholfogyasztók körében viszonylagos, aligha vitatható. Köszönhető ez az éjszakai életben vég nélkül a rummal (fehér) kólát elegyítő partiarcoknak, illetve annak, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva az emberek jelentékeny része nem kedveli a kuglófba belesütött mazsolát. Holott, éppen ez utóbbi kapcsán feldereng emlékeimben egy egyetemista társam, aki a cimborájával rendszeresen sütőrummal melegítette a lelket a csütörtöki egyetemi partik előszobáiban; ízlések és pofonok!

Egy vallomással kell kezdenem: a januárt a tartozások eltüntetésére terveztem be. Nagyon sok bor áll egy virtuális sorban, kóstolásra várva. Sokat kaptam ajándékba, sokat küldtek borászok véleményt várva, sokat vettem magam örömére, háromszor sok már bőven kitölti a januárt, feszített tempóban. Elsején egy olyan borral nyitottam a sort, amiről sok jót hallottam, de még nem kóstoltam sosem.

Akkor most jól megy a Pécsi Borozónak? Ezt kérdezték tőlem nemrég egy vacsorán. Mit mondhattam? Sosem volt jobb. Hiszen még megvagyunk, ami 11 teljes évet és 44 kiadott lapszámot követően akár sikerként is elkönyvelhető.

Volt pár bor, amiről csak instafotó került fel a világhálóra, de érdemesek lennének arra, hogy bővebben is írjunk róluk. Hét bor került a szűkebb körbe, közös pontjuk azon túl, hogy a saját gyűjteményemből kerültek elő és mindegyiküket decemberben kóstoltam (újra), igazándiból nincs.

Sárgadinnye olasz sonkával és stilton sajttal, rizottó baranyai gombákkal és ormánsági szarvasgombával, rozé kacsamell zelleres burgonyapürével, sült céklával, kakukkfüves répával és egy isteni csokoládétorta – ez a menüsor volt az első, mondhatni személyes találkozásom Csonka Gergővel, aki 2013-ban a Sauska Villánynál nyűgözte le a násznépet egy esküvői vacsorán. Ma már saját éttermében alkot. Szlogenje: az alapanyagok mélységes tiszteletén alapuló őszinte, egyszerű, érthető, klassz bisztrókonyha kis csavarral. A Soul Kitchen idén Pannon Borrégió Top5 étterem lett, séfjével még a nyári számunkban beszélgettünk.

Azt hiszem, talán nem is volt még összegző éves Mustra-listánk. Lehet azért, mert minden Mustra kicsit más, de mégis ugyanazok a szabályok érvényesek, vagyis összemérhető. A mostani listánkon azok a borok szerepelnek, amelyek 2018-ban legalább 90 pontot kaptak.