Jakab Tamás barátunk irigylésre méltó és toszkán utazásának második részében folytatjuk kalandjait Bolgheriben és Chiantiban, ahonnan hazahozott és félretett kincseit előbb-utóbb előcsalogatjuk egy közös kóstoló erejéig. Addig elégedjünk meg a fényképes útibeszámolóval.

Amikor Jakab Tamással legutóbbi toszkánai utazása előtt találkoztunk, a toszkán borokról beszélt lelkesen, majd utána is, csak még több lendülettel. Úgyhogy kértünk tőle egy talán megkésettnek tűnő, de azért így is élmény és beszámolót, (jórészt) toszkán csavargásokról.

Amikor a 10. Furmint Február rendezvényére igyekeztem a Városligetbe, kellemes, ünnepélyes izgatottság lett úrrá rajtam. Ezzel alighanem sokan így lehettek rajtam kívül, egyik ismerősöm például a négyórás nyitáskor már a ruhatárból ezt posztolta közösségi oldalán: „a Mennyország kapujában vagyok”. Valóban mennyei körülmények fogadtak: 110 pincészet több száz furmintja várta a nagyérdeműt.

Valamikor 2013 őszén volt szerencsém pár napot eltölteni Pugliában, annak is Salento térségében, ami ugye az olasz csizma sarka. Szakmai út volt, de azért volt időnk körülnézni, kóstolgatni, mert hét mégiscsak az itáliai életérzés, ugye. Bejártuk Salentót autóval, biciklivel, gyalog, vannak emlékek, amiket hirtelenjében felidézett az Aldiban található olasz borsor. Kettőt lekaptam a polcról, frissiben meg is kóstoltam őket.

Amikor a képembe vágják, hogy mekkora baromság nem francia meg olasz, netán spanyol vagy menő újvilági (most épp új-zélandi a trendi) borvidékekkel foglalkozni, és hogy mit is akarok én Villánytól, Isztriától, Szerémségtől, vagy miért járom a világot csupán Suchá nad Parnou lankáitól a macedón hegyekig, csak azt tudom válaszolni: mert közép-európai vagyok.

Felfedezhető egyfajta történelmi vonulat abban, hogy a kávéházak élete időről-időre összefonódik a kultúrával, vagy éppen sorsfordító eseményekkel. A feketekávé atmoszférája maga köré ülteti a tehetséges, agilis embereket, az ötleteket, és úgy tűnik, hogy az illékony ihletet is. A közelmúltban ennek már láthattuk újraéledését, mert találhattunk kávézót a városban, ahol számos irodalmi est és kiállítás is zajlott. Ezt a feladatot mostanában a Caffé Grande Italia Pécs (továbbiakban CGI) érzi sajátjának leginkább, így a fennállása szűk másfél évében, sanzon estek, különféle adománygyűjtések „fordultak” meg a falai között, most pedig Szőke Zita kávéval festett képei tekinthetők meg egy-egy kiváló kávé és/vagy izgalmas édesség társaságában.

Hol van már a tavalyi hó?! – szokták mondani. Ehhez képest a 2006-os év borai sokkal messzebbre, 13 szürettel korábbra tekintenek vissza és idéznek fel emlékeket fogyasztóikban. Ezeket a borokat azonban ne keressük a borboltok polcain, sokkal inkább gyűjtők vagy a borászatok pincéjében pihen egy-egy palack féltve őrzött kincsként. Egy szerencsés estén három bort is kóstolhattam többedmagammal.

Az olaszok köztudottan kedvelik a finom ételeket, szeretnek főzni, s nem utolsó sorban, enni. Leginkább vasárnap, amikor körülülik az asztalt, s hangos kiabálások és hadonászások közepette megjelenik a mamma, akinek a kezében ott van az elmaradhatatlan tésztatál.