Mindig is úgy gondoltam, nincsenek „évszakborok”, rábízhatjuk a nagykorú fogyasztóra, mit és mikor tölt a poharába. Egy tikkasztó nyári nap végén valószínűleg többen nyúlnak egy friss, reduktív fehér vagy rozé felé, de egy pincehideg könnyű vörös is kiváló társ lehet az estéhez. A nagy vörösborokat sem kell kizárólag a télre tartogatni, hisz ott vannak a nyári steak-sütögetések, egy borongós őszi nap, esetleg a papa áprilisi szülinapja, mivelhogy ő a bordói házasításokért rajong. Egy szó mint száz, akár a mostani, fogcsikorgató hideget nélkülöző télben, akár máskor érdemes próbát tennünk a mostanában kissé háttérbe szoruló testes vörösökkel.

Még decemberben Szegeden meghívást kaptam a Bihardiószegen (Dosig, Románia) gazdálkodó Yanka Pincészet borbemutatójára.  A kóstolóim során kivételes alkalommal tollamat félre raktam és a borok élvezetének adtam át magam. Búcsúzáskor Panni megajándékozott néhány palackkal, amiket az ünnepeket követő zűrzavar után felbontottam, majd ismét a tollforgatás mesterségébe kezdtem. 

Hetek óta rágódok ezen a baráti társaságban elhangzott mondaton: a helyi építési hatóság egyik munkatársa szerint „nem kell aggódni” a Somlón az építési engedélyektől eltérő kivitelezés miatt, mert „ott úgysem ellenőriznek semmit, annak nincs gazdája”.  

Már nem is rendeznék meg az eszéki borfesztivált, ha nem indulna Pécsről szurkolói busz, azaz immár legalább ötödik éve indul busz a Pécsi Borozó munkatársaival és olvasóival a horvátországi Eszékre, ahol a kétnapos WineOS egyik napját színesítjük sok vidám magyar borrajongóval.

Kis hazánkban Locsmánd leginkább a termálfürdőjéről nevezetes. A trianoni békeszerződésben Ausztriának juttatott terület egyrészt egy nagyobb köpésre van a magyar határtól, másfelől viszont a szőlőhegye a Mittelburgenlad DAC része és mint ilyen, pöpec kékfrankosok hazája.

Néha - csak részben viccesen - jegyzem meg, hogy két dolgot (biztos) nem szeretek a bor világában: a pincét és a parafadugót. Megkóstoltam volna ugyanis egy bort, ajándékba kaptam egy barátomtól. De dugós volt. Nincs ennél dühítőbb csalódás. Nem az ára miatt, nem a bor jelentősége miatt, de abban a pillanatban pont azt a hónapokig őrizgetett palackot szerettem volna kinyitni, és tessék, élvezhetetlen.

Ez lett volna a címe - Tompa Imre barátom javaslatára - annak a cikknek, amit még 2013-ban írtam a Borigo Magazinnak, és ami BGB vigyázó tekintetének súlya alatt „Borok a piros lámpás negyedből“-re szelídült.

Az év elejére még egy tavalyi élmény, méghozzá nem is akármilyen: a Nivegy-völgyi olaszrizlingeknek szerveztek egy tematikus napot Szentantalfán. Ami nem Pécs szomszédjában van, de ha olaszrizling, indul az autó. A mesterkurzuson és a nyílt kóstolón ott voltunk, az utolsó kompot hazafelé még pont elcsíptük.