A szlovéniai Spodnja Idrijában október 19-én és 20-án másodszor rendezték meg a Modri Les Noirs elnevezésű programot, ahol minden a Pinot Noirról szólt. A rendezvényen szlovén, horvát, olasz, lengyel borászatok mellett egyedüli magyar résztvevőként boros oldalról az Etyeki Kúria, média oldalról a Pécsi Borozó is részt vett.
A főszerkesztői jegyzet a végén készül el, olyan utolsó pillanatos műfaj ez, mint a címlapunk. Amit még nem láttam. Csak az előkészületek kapcsán jutottak el témafoszlányok a fülemig, de még nem sejtem milyen lesz. Abban azért bízom, hogy Kiss Gadget Zoli képszerkesztő-fotós kollégánk, akinek nevéhez kötődik a képanyagunk jelentős része, ismét szépet alkot. És szokatlant. A címlapjaink jelentős mértékben eltérnek a többi bormagazin címlapjától. Nem borászokat, nem palackokat és címkéket szeretnénk megjeleníteni. Sokkal inkább egy érzést, egy hangulatot, egy motívumot, ami az éppen aktuális lapszámot adja vissza.
Az immár szokásos #koccintsaszuval kampány jóvoltából újra itt az év végi aszúdömping, amit remélhetően egyre többen magukévá tesznek, megdobva kissé a megtorpanni látszó aszúpiacot. Fontos lenne, mert túl a szokásos nemzeti lózungokon, miszerint a tokaji aszú nemzeti kincs, hungarikum és egyedülálló, az aszú bizony finom is és iszonyúan menő. Legalábbis külföldön. Nem ártana, ha itthon is az lenne…
Az év utolsó hónapja rohanó és zsúfolt. Néha azonban meg kell állni és feltöltődni. Ezért karácsonyi vásárba járunk, forralt bort fogyasztanunk, beülünk valahova barátokkal egy önfeledt beszélgetésre, esetleg különféle programokra látogatunk el. Nem volt ez máshogy velem se. Kikapcsolódásként a Le Gourmetban rendezett whisky kóstolóra látogattam el Mikulás napján. A bárban egyszerre élvezhettem a könnyed, gasztronómiai fogásokat valamint a sherry hordóban érlelt párlatokat.
A Delta étterem sárga épülete a vasútállomáshoz vezető úton elég meghatározó, bár nem igazán jártam oda sosem. Ebédmenüztetés, nyugdíjasbulik, lakodalmak maradtak meg a memóriámban, így amikor a KTCHN gasztrostúdiót kerestem a megadott címen, kicsit fura volt a Deltába érkeznem.
A villányi pincesor a város legnyüzsgőbb része. Ma már nehéz elképzelni kiépített utak, infrastruktúra, és a számtalan vendéglátó helyiség nélkül, pedig 1995-ben még ilyen képet mutatott a főutca. A Szende pince azonban már ekkoriban is itt várta a vendégeket.